Jó nagy és zöld az udvara, ideális és biztonságos játszótér gyerekeknek és felnőtteknek.

 

A gyerekeket bútorfestéssel, gólyalábon járással, sárkányeregetéssel, falmászással, pónilovaglással kötik le a Kastélynapok, és azzal a városban ritka, de elemi élménnyel, hogy nagy területen lehet rohangálni a fűben, legurulni a „dombon”. Hogy mennyire frusztrálja őket az, hogy nem szabad bemenni az izgalmasan romos épületekbe, azt nem tudom.

 

Maga a kastélyrom engem mindig lenyűgöz. Most már nem csak a milyen élet lehetett itt romantikája és a rommá válás drámája, hanem az újjászületés epizódjai is. Az, hogy be lehet menni az istállóba, sőt filmet is lehet ott nézni, vagy az, ahogy a restaurátorok a szemünk előtt faragnak új oszlopfőket.

 

 

 

 

A felnőtt játszótér része a kézműves- és régiségvásár, a kiállítás több tucat hasonló kastélyromról az enyészet vagy az újrahasznosítás különböző fázisaiban, a művészeti fricskák a konyhaépület emeletén, a borkóstoló a Miklós-épület pincéjében. 

 

És igen, a felnőttek komfortérzetén is sokat dob a fű, amire le lehet heveredni. Csak úgy. Vagy az árnyékoló lapok árnyékába. Elképesztően nagy előny más, zöld füves fesztiválokhoz képest, hogy nem muszáj a toi-toi budikat használni, mert van angolvécé. Szóval bátran lehet finnyáskodni is.

 

Az egyedüli, amiért nem rajongtam, az étel volt: hipermarketes vacak helyben kisütve dupla vagy semmi sóval. De ez sem volt kényszer, mert a Kastélynapokra be lehet vinni saját ételt és italt, gyakorlatilag végig lehet piknikezni az egészet.

 

 

 

 

 

 

Amit igazán lehet élvezni, az a nyugi. Nincs választási kényszer amiatt, hogy egyidőben zajlanának egyformán izgalmas programok. A csúcs pedig, hogy be tudtam pótolni azokat, amelyekről lemaradtam a Kolozsvári Magyar Napok nonstop választási kényszere miatt.

 

Idén kifejezetten a Nincs egészen tegnap című koncertért utaztam Bonchidára. A nem túl izgalmas cím olyan zenei éményt rejteget, amelyért már megőrült pár száz kolozsvári zenerajongó a Horea úti zsinagógában pár hete. Nagy Noémi Kriszta népdalénekes és Laczkó Vass Róbert színművész erdélyi jiddis népdalokat énekel Kányádi Sándor fordításában, Szép András zongora- és Szép Bálint hegedűkíséretével.

 

Igen, ez az, amit Gryllusék is felénekeltek, csak szerintem még jobb. Tessék a ráadás:

 

 

 

 

Ők pedig a színézzenekar, a Loose Necktie Society, akik ugyan felléptek a KMN Farkas utcai színpadán, de nem magukat adták, hanem a Serenát, ami halvány-sápadt tükre annak, amikor saját maguk kedvére zenélnek. Meg a gyerekekére, akik teljesen rákattantak a hangfalakra. 

 

Na és persze a miénkre. Akik teljesen rákattantunk a fűben ücsörgésre és az egyszerű, pátosz- és pózmentes vidámságra.