// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Magyar politikusok az átigazolásokról

// HIRDETÉS

Vajon váltanak-e pártot magyar választott elöljárók, miután ezt a Ponta-kormány csütörtökön lehetővé tette? A fogadásokat a szerkesztőség címén lehet megtenni. Addig is olvassák, mit gondolnak a kabinet sürgősségi rendeletről az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői.

Az RMDSZ nem támogatta a rendelet elfogadását, de a kormányüléseken nem a többség dönt, hanem a miniszterelnök – jelntette ki a Krónika megkeresésére Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azt követően, hogy a kormány csütörtöki ülésén csont nélkül elfogadta azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi a választott elöljárók – polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök, helyi és megyei közgyűlési tagok – számára, hogy mandátumvesztés nélkül váltsanak pártot. Arról, hogyan reagálna az RMDSZ, ha a másik két párt – az EMNP vagy az MPP – helyi elöljárói át szeretnének állni, nem kívánt nyilatkozni, mint kifejtette, erről majd esetleg akkor beszélnek. „De nem hiszem, hogy ilyesmire sor kerül. Ez a rendelet nem rólunk szól, a magyar önkormányzati képviselők körében nem megszokott jelenség a pártváltás" – mondta.

Biró Zsolt, az MPP elnöke szintén nem tartja jónak a most elfogadott rendeletet. „Enyhén szólva is kissé balkánira sikeredett. Egyértelmű, hogy a választási kampányra időzítették, és arról szól, hogy választások nélkül akarják megváltoztatni a többséget a helyi önkormányzatokban. Nem tartom európai lépésnek" – mondta lapunknak a politikus. Arra a kérdésre, tart-e attól, hogy a másik két párt esetleg megpróbálja átcsábítani az MPP elöljáróit, úgy vélekedett, előfordulhat, hogy megkörnyékezik őket, aki azonban addig kitartott, az nem lesz átcsábítható. Arra a felvetésre, hogy az MPP esetleg megkeresné-e a másik két párt politikusait, úgy válaszolt, az MPP mindig is integratív párt volt.

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerint a mostani rendelet sem jó, de azzal sem ért egyet, hogy adminisztratív eszközökkel kényszerítsenek politikusokat arra, hogy egy pártban maradjanak. Kifejtette: az eddigi tiltás ellenére is bebizonyosodott, hogy nem csökkent az átigazolások száma. „Még mindig becsületesebb dolog átállni, mint kényszerűen benn maradni egy pártban, és folyamatosan ellene dolgozni" – hangoztatta Toró, hozzátéve: amikor egy helyi politikus úgy érzi, hogy a pártvezetés eltávolodott a párt eredeti értékektől, lehetőséget kellene biztosítani, hogy kiléphessen. Annak kapcsán, hogy a néppártot érinthetik-e az átigazolások, kifejtette: aki már nem érzi magáénak a párt értékeit, az szabadon távozhat, aki viszont igen, azt befogadják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.