Tesztoszteron és hatalom

A férfiak erőszakosabbak a nőknél. Ez biológiailag és társadalmilag bizonyított tény. A hímek agresszivitását az a harcos és védelmezői szerep határozta meg, melyet az evolúció során betöltöttek. Nagyobb testtömegüknek és fejlettebb izomzatuknak köszönhetően a hímekre hárult a feladat, hogy megvédjék a csoportot a külső agresszorokkal szemben. Ám a dolgok ennél is érdekesebbek.

A hímek erőszakos viselkedése kardinális módon befolyásolta a törzsek, majd a modern társadalmak életét és rétegződését. Egyes hipotézisek kimondottan érdekesek.

A férfiak koalíciós pszichológiája

A hím agresszivitást magyarázó egyik legfrissebb hipotézis a Harcias Férfi Hipotézise (The Male-Warrior Hypothesis), amelyet evolucionista pszichológiával foglalkozó kutatók egy csoportja vetett fel. E hipotézis szerint a hímnemű egyedek genetikailag hajlamosabbak agresszíven megnyilvánulni a nőnemű egyedeknél, mert a hímek bioszociális küldetése egy sor olyan cselekedetet tesz szükségessé, melyek a csoport védelmét, erőszakot és harcot feltételeznek. A hímek harcias jellege nagymértékben a rivális csoportok közötti versengő kapcsolatok és konfliktusok hatására alakult ki, melyek nyomán a férfiak körében lezajlott egy természetes kiválasztódás, mely az agresszivitás, idegengyűlölet és harcias potenciál felé mutatott.

Egy vonatkozó másik hipotézis szerint a férfiak azért harciasabbak, mert koalíciós pszichológiá”-val rendelkeznek és hajlamosak koalíciós agresszív tettekbe bocsátkozni. Ez a különleges pszichológia nagyobb esélyeket biztosított a férfiaknak arra, hogy harc révén élelemforrásokat és nőket szerezzenek meg. A koalíciók összetétele a diádoktól (vadászpárok) a több száz, ugyanazért a célért összefogó egyedig terjedt, és ezek létrejöttét maga a természetes kiválasztódás segítette elő, amely az egységes csoportokat részesítette előnyben és olyan struktúrák létrejöttének irányába hatott, melyek a hominidákat, majd az emberi egyedeket kohéziós kapcsolatokra, összehangolt cselekvésekre és kollektív harcokra tették alkalmassá. A koalíciók létrejötte a nagyszabású harcok és implicit módon a háborúk kialakulásának előfeltétele volt.

David Buss és Joshua Duntley evolucionista pszichológusok véleménye szerint a férfiszövetségek kialakulását az egyének azon igénye is diktálta, hogy jobban megvédhessék magukat az idegen férfiak emberölési kísérleteivel szemben.„A szövetségek, gyakorlatilag, egyfajta – nagyon hatékony – gyilkosságellenes stratégiát képviseltek, mely aztán evolúciós értelemben vett alkalmazkodássá vált.”

A csoportpszichológia biológiai eredetéről beszél Lionel Tiger kanadai származású antropológus is. A Férfiak csoportban (Men in Groups) című könyv szerzője azt állítja, hogy a férfiak távoli őseiktől örökölték a legyőzhetetlen csoportalkotási hajlamot, ami az emberi közösségek egyfajta „gerincoszlopává” vált. Ezeknek a csoportoknak eredetileg a vadászatokban volt szerepük, később pedig, a vadászat szükségletének eltűnésével, a csoportok más motivációk alapján jöttek létre. Ezzel az ősi csoportpszichológiával magyarázható, hogy a jelenkori társadalmak férfiai miért hajlamosak szurkolói csoportokat, bandákat, zárt klubokat, vallási szektákat, harcias koalíciókat stb. alkotni.

A nők között kapcsolatok hierarchikus paradoxona

Tételezhető, hogy szinte nem léteznek női koalíciók; gyakorlatilag a tanulmányozott kultúrák egyikében sem sikerült „női bandákat” találni, míg „férfi bandák” mindenhol megtalálhatók. Mi ennek a jelenségnek az oka? Mindenekelőtt a nők nem rendelkeznek a férfiakra jellemző agresszív és defenzív motivációval, mely harcias csoportok létrehozását tenné szükségessé. Aztán a magyarázatok egyike az, hogy a nők, bármennyire is furcsán hangzik, nagyobb fokú hierarchián alapuló diszkriminációt tanúsítanak, mint a férfiak. „Vagyis a nők jobban szeretnek azonos státuszú nőkkel társadalmi kapcsolatokat kialakítani, kerülve az alacsonyabb státuszúakat. Legalábbis ezt mutatja a Harvard pszichológusai által készített egyik tanulmány.”

Tehát a nők nehezebben hoznak létre női koalíciókat, mert szelektívebbek és hierarchikus rétegződés esetén kevésbé tudják egymást elfogadni. A számbelileg nagyobb kapcsolatok és együttműködések iránt is kevésbé nyitottak. Furcsa, hogy a fiúk már óvodás korukban kifejezésre juttatják a csoportos kommunikálás és játékok iránti igényüket, a kislányok pedig általában az alig egy-két barátnős kapcsolatokat választják. Ugyanakkor a tanulmányok azt mutatják, hogy ha a nők összevesznek egymással, a kibékülés esetükben több időt vesz igénybe, mint a férfiak esetében. A férfiakhoz képest kevésbé felkészültek egy nemen belüli konfliktus megoldására.

A férfiak nagyobb hajlandósága az eltérő rangú egyedekkel való együttműködésre lehetővé teszi számukra, hogy könnyebben alkossanak koalíciókat. Ez az adu jelentős előnyt biztosít számukra társadalmi szinten. A koalíciós pszichológia tette lehetővé a férfiak számára, hogy az évezredek során politikai, katonai és közigazgatási szinten uralkodjanak. És éppen a nők született koalíciós pszichológiájának hiánya lehet társadalmi alárendeltségük egyik oka, a nők által egyedként nyújtott magas fokú teljesítmények ellenére.

A háború és a csoportkohézió

Az idegenek elleni területi harcokban való részvételükkel a férfi koalíciók még erősebb kötődést biztosítanak maguknak, megjelenik egy „csoporterkölcs”. Ennek megfelelően a koalíciók létrejötte növelte a csoportok közötti konfliktusok arányát, a konfliktusok pedig a koalíciókat és a csoporton belüli férfiak közötti bajtársiasság érzését erősítették. Ez a hatás napjaink embereinek pszichológiájára is érvényes. Egy több mint 1.000 grúziai és Sierra Leone-i, a hazájukban lezajlott háború légkörét megtapasztalt kis- és fiatalkorún végzett kutatás kimutatta, hogy soraikban jelentősen megnőtt az egalitarizmus felé mutató hajlam a születési csoportjukon belül. Ez a valós körülmények között tapasztalt „háborús hatás” tökéletesen beleillik azokba az evolucionista pszichológiai elméletekbe, melyek szerint a külső veszély és az ellenségekkel való háborúskodás hozzájárul a csoporton belüli együttműködéshez és altruizmushoz. Gyakorlatilag a hímek koalíciói háborús állapotokat hoztak létre más törzsekkel, ezeknek a háborúknak pedig a hímek koalícióinak megerősödése volt a hatásuk; így szilárdultak meg az emberi társadalmak.

A külső veszély tehát hozzájárult a csoportkoalíciók kialakulásához, ezekben a koalíciókban pedig a harcias férfiak vettek részt. A koalíciós pszichológia mélyen elraktározódott génjeinkben és ma is meghatározza a férfiak és nők közötti viselkedésbeli különbségeket. A férfiak ma is ösztönösen hajlamosabbak bandákat, szövetségeket, sportcsapatokat és pártokat létrehozni. A nők számára ez a csoportgyakorlat nehezebben megy.

(A könyvészeti forrásokat az agresszivitásról szóló, megjelenés előtt álló könyvemben ismertetem.)