Mazel tov, Klojnzburrrg!

Tegnap este akkora shalom volt a Farkas utcában, hogy azon gondolkodtunk: jövőre megszervezzük a Kolozsvári Zsidó Napokat. Hakesheték még a Tevje dalát is elhúzták, ajvé.
Hirdetés

A kolozsváriaktól egyébként úgy tűnik, a haszid táncok sem állnak távol, engem pedig már régóta foglalkoztat a kérdés: mitől van az, hogy a klezmerre a magyarokban is megfut a vér, kiráz a hideg, és kicsit elszorul a szív?

Ha létezik olyan, hogy néplélek, akkor a mienk sokkal több mindenben hasonlít az övékhez, mint azt gondolnánk.
 
Már hétfőn alig bírtam viselkedni a Horea úti zsinagógában, ahol feltámadt az erdélyi jiddis népköltészetet, hála Nagy Noémi Krisztának, Laczkó Vass Róbertnek és a Szép-fiúknak, Andrásnak és Bálintnak. A máramarosi népdalokat Kányádi Sándor fordította jiddisből magyarra, és egyszerre vannak tele humorral, bölcsességgel, hétköznapi emberek keserűségeivel és apró örömeivel. 
 
Ültem a kipás bácsik között, és arra gondoltam, hogy ezek a zenészek nemcsak eljátsszák ezeket a nótákat, hanem meg is élik, amit muzsikálnak.
 
Tevje dalára táncol Laczkó Vass Róbert
 
Akárcsak a nagyváradi Hakeshet Klezmer Band szerdán a Farkas utcában. És amikor beállt közéjük is Laczkó Vass Róbert, hogy elénekelje, hogyan temetné a munkát Tevje, a tejesember, ha gazdag lenne, egyszerre vigyorodott el a színpad előtt az álló és az ülő szektor. De még a színpad mellett folyamatosan áramló szektor is.
 
Bízva bízok benne, hogy sikerül átmentenünk ezeket a dallamokat a mai kor számára is, ha bluesba és jazzbe bugyolálva, akkor úgy. És kövezzenek meg, de régebb tényleg minden jobb volt.
 
Hogy mondta a költő? Minden halállal mi leszünk kevesebbek?
 
Képek: Szabó Tünde
Hirdetés