Állami díjat vett át Kertész Imre és Rubik Ernő

Miközben Kolozsváron gőzerővel zajlanak a Magyar Napok, Budapesten megkezdődtek az állami ünnepségek. Kitüntették a magyar kultúra két kiválóságát.
Hirdetés

A Magyar Szent István Rend kitüntetettjei: Kertész Imre Nobel-díjas író, a Sorstalanság szerzője és Rubik Ernő feltaláló, a róla elnevezett kocka „atyja”. Ők Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől vehették át a díjat, a legfőbb magyar közjogi méltóságok jelenlétében, augusztus 20-án, a Sándor-palotában.

A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van – hangsúlyozta a kitüntetések átadása után mondott beszédében az államfő.

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

Hirdetés