A rossz tanuló felel

Hozzászoktunk, hogy kivételek legyünk.

Hozzászoktunk, hogy mi vagyunk az utolsó padban ülő ifjú, aki nem hallgat a tanárokra és figyelmen kívül hagy minden tanácsot, mert „ő jobban tudja”. Annyira hozzászoktunk saját lényünk magányához, hogy bár nálunk a legmagasabb az egy főre eső tévék aránya, fogalmunk sincs arról, mi történik a környezetünkben.

Először a kommunisták szigeteltek el bennünket.

Rögtön azután, hogy megszabadultunk tőlük, nem volt szükségünk vízumokra, és miközben mi egymással civakodtunk, megjelent a Schengen-övezet és miután oly sokat kínlódtunk, hogy bekerüljünk, rájöttünk, túl nehéz, és már nem érdekel minket. Amikor megszabadultunk a vízumoktól, dühösen tettünk egy kört Európában és hátrahagytunk bennük néhány kitörölhetetlen nyomot. Közülünk egyesek képesek voltak olyan rohamtempóban dolgozni, amilyet Európa a második világháború óta nem látott, bármilyen állást és bármilyen munkabeosztást elfogadtak, és munkaerejükkel meg is ijesztették a többi bevándorlót. Ők tartották a vállukon a román gazdaságot. A többiek, nem túl sokan, lopással, betöréssel és mindenféle csempészettel foglalkoztak. Kevesebben vannak, de végső soron fontosabbak, mert az imázsunkat belőlük kiindulva alakítják ki, nem Eliade, Cioran vagy Ionesco alapján, ahogy azt mi holmi bukaresti szimpóziumokon elképzeljük.

Így hát, amikor felülsz a brüsszeli repülőre, jó lenne, ha végiggondolnád

azoknak a dolgoknak a listáját,

melyek nagyon fontosak lennének Románia bármely vezetőjének lelke számára. Intellektuális és művészeti szempontból nem számítunk, mert több mint 25 éve nem járultunk semmi jelentőssel hozzá az európai kultúrához. Akiknek mégis sikerült, azok kivételek, akik a saját erejükre támaszkodva emelkedtek ki. Tudományos szempontból Európában nem számítunk. Ezen nincs is mit csodálkozni, ha megnézed, ki a kutatásért felelős miniszter, aki szerint a víz szerencsét hoz (utalás a legutóbbi árvíz alkalmával tett kijelentésére – a szerk.)… Technológiai szempontból nem számítunk. Az egész az ócskavasért privatizált romhalmaz. Katonailag nem számítunk, legfeljebb szimbolikus és geostratégiai szinten. De még politikailag sem számítunk. Egy negyed évszázada Európa könyörületességétől függünk!!!

És nem azért nem számítunk, mert nincsenek intelligenciatartalékaink. Nem! Azért nem számítunk, mert a román állam siralmasan kudarcot vallott abban, hogy polgárai hasznára fejlődjön. Mert

eltűnt a meritokrácia minden nyoma,

melyet eltiport egy olyan rendszer, melyben a sógor-komaságok és egy kampányalamizsnákon alapuló politika számít. Azokat, akik megváltoztathatnák Romániát, arra kényszerítik, hogy váljanak az érvényesülésük érdekében az országot elhagyó egyéni sorsokká.

Ilyen értelmiség- és értékvesztés közepette senki sem akarta felhívni a figyelmet arra, hogy a Brüsszelbe induló gépbe történő beszállás előtt sorsdöntő, hogy ne gondolj arra, milyen nevetséges Victor Ponta, amikor Cotrocenibe érkezik konzultálásra. Hogy felvedd a telefont, ha hív, holott, amikor korábban te hívtad, kinyomott. Hogy félretedd a jobboldalról szóló stratégiákat, az ellenzék december utáni vezetését, a jobboldali jelöltek elszabotálását és ne hagyd, hogy negatívan hassanak rád az ilyenfajta ügyek, mert ez nem jó az országnak. Mert nemsokára ki kell jelölni Románia képviselőjét valamelyik európai biztosi tisztségre és ha egy jelentéktelen tárcát kapunk, újra elodázzuk, hogy elkezdjünk mi is számítani Európában. És csak az emlék marad meg nekünk, hogy

mi is európaiak szerettünk volna lenni.

És íme, ilyenfajta gondolatokkal és tettekkel térünk vissza oda, ahonnan elindultunk, és megállapítjuk, hogy saját és az általunk megszavazott vezetők tehetetlenségének vagyunk a foglyai. Dacian Cioloş rendkívül tiszteletre méltó mandátuma után közel állunk ahhoz, hogy újra kivessenek bennünket arról az európai pályáról, mely számít. Számtalan kárt okozott nekünk és semmit sem tanultunk abból, hogy képtelenek vagyunk a fontos irányvonalakra összpontosítani. A Leonard Orban (a feladatot sikeresen ellátó és kiválóan viselkedő) többnyelvűségi biztos kinevezésekor zajlott Traian Băsescu és Călin Popescu Tăriceanu közti hazai botrány után újra fennakadtunk a képviselő idei kijelölése ügyén.

Kegyelmi pillanatunk volt Dacian Cioloşsal és azzal, hogy Franciaország erősen támogatta kinevezését.

De nálunk a csodák nem tartanak sokáig!

Csaknem nulla az esélye, hogy Dacian Cioloş megtarthatja tárcáját, helyette újra egy másodlagos tárcát fogunk kapni. A legvalószínűbb módon a környezetvédelmet, vagy az oktatást, melyek kevésbé relevánsak az európai ügyekben. És úgy, hogy közben Bulgária a külügyre összpontosít, Magyarország pedig az igazságügyre. Az összehasonlítás magáért beszél és nem is akarok arra gondolni, hogy fog majd a sajtó üvöltözni a Romániáról szóló következő igazságügyi jelentés pillanatában, ha a tárca Magyarországé lesz.

De ha nem lett volna a végtelen és kínos veszekedés Traian Băsescu és Victor Ponta között, kölcsönös sértegetésekkel, intézményi akadályoztatással, minden határt átlépő politikai játékokkal, akkor talán lett volna esélyünk. Egy Románia érdekének tiszteletben tartásából fakadó esély, mert senki sem fog tisztelni bennünket mindaddig, amíg mi magunkat nem tiszteljük. Dacian Cioloş jelölése már régóta veszélyben volt és be kellett volna biztosítanunk magunknak, hogy képesek leszünk intelligensen játszani abban az – eléggé valószínű – esetben, ha elveszítjük a mezőgazdaságot.

Egy cseppnyi vízióra

és a két alapvető intézmény közötti gyűlölet visszafogására lett volna szükség.

A mezőgazdaság elvesztését olyan tárcával kellett volna kompenzálni, melynek szimbolikus töltete van Románia számára. Nyilvánvaló volt, hogy nem tudunk majd hozzáférni jelentős összegeket kezelő tárcákhoz, mint amilyen a fejlesztési – az európai pénzekkel kapcsolatos számtalan elakadás miatt nem kérhetünk, nem is kaphatunk ilyesmit. Az igazságügyi tárca felé kellett volna elmozdulnunk, ahol a jelölti listánk tele van olyan szakértőkkel, mint Daniel Morar, Laura Codruţa Kövesi, Horia Georgescu vagy Monica Macovei. A javaslatom illuzórikus, mert a válogatásban számító két embert nem tartom képesnek a személyes érdekeken való túllépésre. De egy igazságügyi tárca és egy jelentős képviselő, mint amilyen az említett négy név, egy olyan állam számára, melynek ezen a területen olyan sok gondja van, csodákat tett volna Romániával. És mellékesen elismerése lett volna annak, amit az említett négy személy megtett Románia modernizálásáért, nem pedig szinekúra, amilyenek a környezetvédelemre, vagy oktatásra vonatkozó javaslatok lennének.

Meggyőződésem, hogy a PSD vezetői és az újdonsült ortodox-választási kampányuk elméleti emberei büszkék lesznek ezekre a javaslatokra.

Voltaképpen mindig mi szoktunk veszíteni.

Mégpedig azért, mert mindig ugyanazok a témák vannak napirenden. Mennyit marad még börtönben Adrian Năstase? Mi történik majd a PMP-vel és Elena Udreával az év végi választás után? Milyen politikai karrierje lesz még Victor Pontának az elnökválasztás elvesztése után? Visszavonul-e, vagy sem a politikából Traian Băsescu? Jelentős, globális érdeklődésre számot tartó témák rázzák meg a lelkünket, miközben ugyanazokat a provinciális szavakat rágjuk, vízió és anélkül, hogy igazán véget akarnánk vetni az önmagunknak okozott szenvedésnek. Ezért nem vagyunk képesek európaiak lenni.

U. i. Az elnökválasztási kampány súlyos és megengedhetetlen színezetet öltött. Nem az európai sorsunk a fő témánk, hanem az, hogy mennyire vagyunk ortodoxok. Mindazok, akik nekiálltak az ortodoxizmust védelmezni, vagy a saját kampányuk javára felhasználni vallási identitásunk témáját, olyan tetteket követnek el, melyek Románia jövőjét szabotálják el és megpróbálják belerángatni egy politikai konfliktusba a Román Ortodox Egyházat. Vagyis európai szolidaritás és az országot szolgáló megoldások helyett primitív fanatizmus.