Victor Ponta jó ortodox. És jó román. Világos, hogy jó államelnök is, nem?
A kormányfő craiovai beszédében az istenségre való hivatkozás aránya és az a pátosz, mellyel szétszórta az Úr Szavát párttársai között – akik évek óta a választási kampányokhoz igazítják megjelenésüket a templomban – elég bizonyítékot nyújtanak arra, hogy az elnökválasztási versengésben a PSD fenntartások nélkül ki fogja játszani a hit kártyáját.
Valójában maga az ötlet nem új.
A bukaresti politikai vezetők az utóbbi 25 évben kitartóan igyekeztek az egyházvezetőkkel meglévő (amúgy is elég átláthatatlan) kapcsolatukat a jóérzés határain túltolni, ami a legtöbbször sikerült is nekik.
Victor Ponta e tekintetben már kitaposott úton jár.
Az, amit a kormányfő igazi újdonságként behozhat a képletbe – a cotroceni-i versenyen való indulásának bejelentése alkalmából mondott beszéde pedig tartalmazza egy ilyen irányú fejlődés csíráit –, az ortodox hitre egyre radikálisabban helyezett hangsúly összeolvasztása egy több mint bárdolatlan nacionalizmussal, melynek egy részét már le is tesztelték az európai parlamenti választáson.
Ponta és számos imázstanácsadója szemszögéből nézve, a „büszke, mert román” nagyon jól illik majd a „büszke, mert ortodox”-hoz.
Ebből a szociáldemokraták logikája mentén az következik, hogy a két fejezet egyikénél, vagy mindkettőnél „sebezhető” jelölt maradjon a partvonalon kívül, vagy törődjön bele a vereség gondolatába: ez lesz a választási kampány uralkodó témája.
Az, hogy a dolgok ennyire el fognak fajulni, újra Krajován látszott, amikor a kormányfő – például – Klaus Johannisszal összehasonlításban kidomborította két ősi jellemvonását. Ponta nem mondta ki a „német” szót, de ravaszul hagyta, hogy ott lógjon a levegőben: „Nem hiszem, hogy valakinek, aki jelölteti magát Románia elnökének, gondot jelentene, hogy nem ortodox, vagy román etnikumú. Azt hiszem, pontosan ugyanolyan jogai vannak, mint nekem. De egy valamit minden alkalommal kimondok: nem akarom, hogy bárki is azért vádoljon, vagy azt mondja, hiba, hogy román, vagy ortodox vagyok a saját hazámban. Ilyennek születtem, így fogok meghalni, büszke vagyok erre, azt hiszem, tiszteletet érdemlek ezért”.
De még ha a PSD, a PC és az UNPR propagandagépezete őrült hajtásba kezd is, padlóig taposva a pedált a két témában, érdekes lenne elképzelnünk, milyen választ adna a jelölt Victor Ponta két végtelenül kényes kérdésre.
Mégis miként lehet egyszerre az Istenem-Istenemmel, de Năstaseval, illetve Iliescuval is tovább haladni előre? Vagyis, hogyan parádézhatsz az ájtatosságoddal és hitbuzgóságoddal, és ugyanakkor egyetlen sajnálkozó szót se ejtesz a bűnöző Adrian Năstase által elkövetett tettek kapcsán, vagy amiatt, hogy Ion Iliescu mindenféle skrupulusok nélkül szórakozott a bányászjárások alkalmával?
Victor Ponta kedden, Krajován újra köszönetet mondott az utóbbi kettőnek.
Másodsorban, mennyire Európa-párti és a transzatlanti terv iránt elkötelezett vagy, ha pont akkor, amikor Románia elnöki tisztségére jelölteted magad, egy putyinizmusból bőven ihletődő stratégiát fogadsz el?
Az ortodoxizmus és a bárdolatlan hangsúlyokkal rendelkező nacionalizmus keveréke az a toxikus altató, melyet a kremli vezető nap mint nap belecsepegtet honfitársai poharába.
Véletlen egybeesés vagy sem, az az obskúrus háttér, amire Victor Ponta és csapata rávetíti a románságra és ortodoxizmusra vonatkozó büszkeséget, eltávolít bennünket a nyugattól és közelebb visz a kelethez.
Véletlen egybeesés vagy sem, úgy tűnik, ez sem Victor Pontának, sem a csapatának nem okoz gondot.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.