Két magyar államfőjelölt?

Érdekes fölvetés hangzott el az elmúlt héten Tusványoson, amit aztán Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is felkarolt: a romániai magyar közösségnek két államfőjelöltet kellene sorompóba állítania a novemberi elnökválasztáson.

Tőkés ezt azzal indokolja, hogy eddig ugyan minden elnökválasztáson indultak az RMDSZ jelöltjei, de ennek nem volt politikai haszna. Hozzátette: fontos lenne egy olyan magyar jelölt indulása is, aki az autonómiát, az országban szükséges föderális berendezkedést képviselő és megjelenítő jelölt lenne, és aki hitelesen tud megszólalni a románság előtt.
 Közölte: az RMDSZ jelöltjének indulása is fontos, mert ketten egymással is olyan politikai versenyben képviselhetnék a magyar közösség érdekeit, hogy az a románok ingerküszöbét is túllépné.

Nyilvánvaló, hogy Tőkés azt szeretné, ha a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) állítana saját államfőjelöltet.

A lépést praktikus okok indokolhatják. Egyrészt a pártra nem vet jó fényt, hogy nem vett részt a májusi európai parlamenti választáson, egy újabb megmérettetés kihagyása pedig még inkább ártana a megítélésének, hiszen fölmerülhet a kérdés: mi értelme van a létezésének, ha nem vesz részt a választásokon, nem mutatja meg magát, nem próbálja meg megszólítani a polgárokat? (Ráadásul a hatályos jogszabályok szerint az a párt, amely egymás után több választáson sem indul, feloszlatható).

Az államfőválasztáson való indulás természetesen nem a győzelem esélyéről szól.  Magyar jelöltnek minimális esélye sincs megnyerni a romániai elnökválasztást, hiszen a magyarokkal szembeni bizalom minimális (ennek oka a szeparatizmussal való riogatás), amíg a magyar közösség politikai képviselőinek prioritáslistáján – még ha eldugottan is – a sajátos magyar igények is szerepelnek, semmi esély arra, hogy a magyarság számarányánál több szavazatot szerezzen. (Klaus Johannis esete – ahogy erre már többször is utaltunk – más: ő hiába német, nem kisebbségi politikusként, nem kisebbségi ügyeket tematizálva vált ismertté, hanem egy mainstream román párt színeiben, román politikusként politizálva, ezért emlegetik akár a végső győzelemre is esélyesként – bár azon felmérések, miszerint a románok többsége szerint az államfőnek románnak és ortodoxnak kell lennie, nem adnak túl sok derűlátásra okot).

A magyar induló esetében az államfőválasztáson való részvétel mindig csak arra ad esélyt, hogy a többség számára az ország összes polgárát érintő ügyek mellett a sajátos magyar igényeket, szempontokat is megjelenítse. Így valóban meglehet az esély arra, hogy két magyar jelölt még inkább fölkelti a románok érdeklődését – már csak azért is, mert erre eddig nem volt precedens.

Ha az EMNP jelöltet állít, akkor egyrészt esélye lesz annak, hogy minél szélesebb körhöz eljuttassa autonomista üzenetét, másrészt az RMDSZ-t is rákényszerítheti arra, hogy markánsabban felvállalja a kampány során az önrendelkezés ügyét.

Természetesen a jelölt személye sem mellékes, olyasvalakire van szükség, aki hiteles arcként jelenhet meg elsősorban a magyar közösség előtt, de kimondottan nyereség lenne, ha a román közösséget is képes lenne megszólítani.

Persze fölmerülhet, hogy a párt eddigi eredményei nem jogosítanak nagy elvárásokra, de egyrészt az RMDSZ jelenlegi kormányzati vesszőfutása – hiába tagja a koalíciónak, a szövetséget megkerülve lépett a külügy a kisebbségek elleni európai perben, ennek ellenére továbbra is kormányon maradt, sőt egy vitatott személyt jelölt miniszterelnök-helyettesnek és művelődési miniszternek - növelheti az esélyeit. Másrészt ha el sem indul a versenyen, akkor kevesebb esélye lesz elérni a nyilvánosságot, és a létjogosultsága is kérdésessé válhat.