Umcc – umcc – umcc

Azt hinnéd, ennyiből áll az elektronikus zene. De ez csak az egyik sáv. A NEO alapítója szedte szét nekünk a technót.
Hirdetés

Miért érdemes buli után már délben felkelni? Ráadásul Tusványoson? Csakis a zenéért. Ezt használta ki a közmédia sátor, ami ha nem lenne ilyen kicsi, azt is írhatnánk, hogy tömegeket vonzott be egy Petőfi-rádiós műsorra.

Miből áll az elektronikus zene? címmel Milkovics Mátyás zenész, a NEO együttes alapítója beszélt és mutogatott nekünk zenéket és kütyüket. Péczeli Dóra kérdezgette, és látszott, a duó már összeszokott a rádió Dr. ZeneHouse rovatában.
 
Milkovics ugyanis ott szokott szétszedni és újra összerakni zeneszámokat, hogy jobban halljuk, mi is szól egyben. Vagyis szétszedni otthon szokta, főleg a külföldieket, mert azokat egyben kapja, a magyar alkotóktól gyakran megkapja külön a sávokat. Ha viszont szét kell szednie, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag ő alkotja újra és hangszereli.
 
Most megmutatta, hogy mivel. Ezek a kütyük is hangszerek, meg kell tudni szólaltatni őket, sőt zenét sem szereznek maguktól – hangsúlyozta Milkovics, bár a közönség valószínűleg olyanokból állt, akiket nem kellett meggyőzni, hogy az elektronikus zene is zene, és a keverés alkotás.
 
Milkovits Mátyás
 
Ez itt Milkovics kezében egy analóg dobkompjúter, a többszáz verzió egyike, csavargatni kell a különböző gombjait, azokkal állítható a hangszíne és a ritmus.
 
Nagyon élveztük a vocodert is, amibe ha csak szimplán belebeszéltünk, már úgy hangzott, mintha géphangon énekelnénk, főleg ha egy kis dallamot is játszott alá Milkovics. Elmondta, a vocodert háborús célokra fejlesztették ki, de arra nem vált be, a hetvenes években viszont felfedezték maguknak a zenészek, és sikerrel vetették be. Például a Kraftwerk.
 
Nem ez az egyetlen kütyü, ami máshol csinált karriert, mint ahova szánták. A Roland is készített egy basszusgitárt kiváltó szintetizátort (Silverbox), de furi hangja volt, a basszerek nem használták, viszont a ’90-es évek elején az elektronikus zenészek rákattantak, betorzították, és a house, trance alapjává vált.
 
Azt tudtuk, hogy a szintetizátor az egyik alaphangszer ebben a hangzásvilágban, de azt nem, hogy például a klasszikus szintetizátorokat be kell hangolni, mint az akusztikus hangszereket. Ebből az egyik legismertebb a Korg M1, ezt a típust a mai napig nyüstölik az elektrozenészek, annyira szeretik az alap zongorahangját, ami egy kicsit kopogós és – ki gondolná – szintetikus.
 
Újra népszerűek a moduláris szintetizátorok: egy szekrényszerű dologba a zenész annyi és olyan típusú szintetizátort (oszcillátorokat, szűrőket, envelopereket, analóg dopkompjútereket) épít be, amennyit akar.
 
Milkovics Mátyás és a teremin
 
Milkovics itt nem legyeket hajt el, hanem épp megmutatja, hogyan szól a theremin. (Nem, nem Temerin.) Leon Theremin orosz feltaláló készítette, 1928-ban szabadalmaztatta, és attól szól, hogy az antenna körüli elektromágneses mezőbe bezavar a zenész keze. Annak függvényében változik a hangja és a hangereje, milyen távolságra van a zenész keze tőle, a hangszínét a gombokkal lehet változtatgatni. 
 
Ez az egyik legkézzelfoghatóbb elektronikus hangszer, ezt akarta mindenki kipróbálni a közönségből. És Jean Michel Jarre is előszeretettel használja. 
 
Van olyan hangszer is, amelynek nincs fizikai teste, mert csak egy program. Sőt, programból jó sok van, tudtuk meg: elektronikus zenében szól csomó olyan szólam, amit kár lenne élőben fizikai eszközökön tekergetni, mert annyira komplex stúdiómunka, hogy élőben senki sem játssza, vagy nem jönne ki olyan jól.
 
Klasszikus hangszerekkel is lehet elektronikus zenét előállítani, ha a zenész rögzíteni tudja a hangot, utána már csak egy laptop kell hozzá mindenféle programokkal. Ezért születik egyre több elektronikus zene: olcsók a laptopok, a programok is egyre hozzáférhetőbbek, a tehetségek és az eszközök egyre könnyebben egymásra találnak.
 
Idegesítő lehet egy zenés előadásról csak olvasni, úgyhogy itt bele lehet hallgatni:
 
 
Ha már nálunk járt Milkovics, nem úszta meg, hogy a közönség ne kérdezze a Kontroll filmzenéjéről. Kiderült, hogy elképesztő technikai felszeretlenséggel írták a zenéjét a NEO-val.
 
Az együttes összeköltözött egy házba arra az időszakra, Antal Nimród rendező pedig VHS-kazettákon hozta az épp leforgatott részeket. A képeket alkotás közben úgy illesztették a zenéhez, hogy egyszerre nyomták meg a videomagnó és a zenelejátszó indítógombját.
 
A Kontroll zenéjét időtlen sci-fihez írták, mert az eredeti forgatókönyv szerint a cselekmény meghatározhatatlan helyen és időben játszódik. Antal Nimród végül nem rendezte át felismerhetetlenné a budapesti metrót, sőt a film nagyon is budapesti lett, és Milkovics szerint így lett jó.
 

Hirdetés