// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Erdélyi turizmus - minőség a köbön

// HIRDETÉS

Utazni jó. Tündérkertbe még inkább. És hogy milyen az itteni turizmus? Mindenképpen fejlődő.

Igencsak nehéz dolga van annak, aki a 25. Tusványos „szabadegyetemes” programjából válogat (persze csakis akkor, ha már kellően megtisztította magát a nyitó nap bőséges égi áldásának nyomaitól). A tegnapi nap egyik közérdekű témája a turizmus volt.

Sándor Levente moderátor záporozó kérdéseire az öt meghívott egymást megerősítő válaszai az értő közönséget igencsak megmozgatták: minden fordulóban akadt egy-két néző, aki kérdezett még. Leginkább jegyzék formában tudjuk tolmácsolni az elhangzott információkat.

Az erdélyi (falu)turizmus hat pontban

1. Nagy előrelépés a közelmúlthoz viszonyítva: a házi készítésű termékek használata (végre) engedélyezett – véget ért egy abszurd korszak. (Értsd: a vendégházba látogató reggeli rántottája nem szupermarketes tojásból készül, immár használható a friss házi is.)

2. Egyre több határon átívelő pályázattal élhetnek az erdélyi turizmusban tevékenykedők, összekötött programokat szerveznek a magyarországi utazási irodák.

3. Mivel a turisták egyre inkább interneten keresik a szálláslehetőségeket, nem árt, ha - jó panziónak is kell a cégér alapon – minél vonzóbb honlappal rendelkeznek a vendégházak, panziók.

4. A kitűnő szállás mellett minél változatosabb programkínálatot kell nyújtani ahhoz, hogy egy-két éjszakával többet aludjon ott a vendég (illetve így jobban megismerhetik kincses hazánkat).

5. Egy ernyőhonlap sem ártana, ahol régiónként összegyűjtik az összes szállóhelyet, egyéb turisztikai szolgáltatásokat. Helyi idegenvezetést is megéri szervezni: ízes beszéddel tolmácsolva Ika-vár legendáját nem ugyanaz, mint elolvasni a Wikipédiáról.

6. A visszatérő vendégek titka lehet a jó pálinka, a minőség, a korrekt árak, a szakmaiság, a kiemelt odafigyelés a vendégekre.

+1 jóindulatú és reménykedő tanács: Építsük meg végre azt az autópályát, a turizmusnak sem árt majd!

Helyszín: Wekerle-Mikó sátor

Turizmus helyesen, avagy miért térjen vissza a vendég?

Meghívottak: Király Melinda (Király vendégház, Torockó)

Csont Borbála (Gerendás Panzió, Hármasfalu)

Szatmáry-Jähl Angéla (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Kereskedelmi Tagozat)

Baranovszki György (Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége)

Soós Júlia (Magyar Turizmus Zrt.)

Moderátor: Sándor Levente (Old City Panzió, Brassó)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.