Egyetemi alapképzést végeztél idén Romániában? Magyarországi mesterire felvételiznél? Jelen állás szerint hiába.
Felzúdulást keltett a magyarországi mesteri felvételire készülő erdélyi, egyetemi alapképzésen túlesett diákok körében, hogy nem fogadták el jelentkezésüket, miután az Oktatási Hivatal (OH) úgy döntött: nem fogadja el a romániai felsőoktatási intézmények által a csupán később elkészülő diploma helyett kiállított igazolást.
A felháborodás egyik legfőbb oka, hogy a magyarországi jelentkezők részéről viszont elfogadják a diplomát pótló dokumentumot.
Az érintettek Határon túliak hátrányos megkülönböztetése ellen címmel Facebook-csoportot is létrehoztak, amelyben tételesen megfogalmazzák elégedetlenségük okát. A közleményben emlékeztetnek: a román tanügyminisztérium a felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet a sikeres záróvizsgát követően egy év után állítja ki, addig egy, az oklevelet igazoló dokumentumot kapnak kézhez a diákok. A jogszabály szerint a diákoknak lehetőségük van sürgősségi eljárást kérvényezni, azonban ebben az évben
„Ezt tehát, tőlünk teljesen független okokból nem állt módunkban július 10-ig az felvételire feltölteni, és a jelenlegi állapot szerint továbbra sem áll módunkban ezt a hiányt pótolni” – áll a közleményben.
A kommüniké megállapítja: a felvételi tájékoztató erre vonatkozó cikkelye nem teljesen egyértelmű: „Külföldön szerzett felsőfokú végzettség esetén kizárólag az elismerési egyezményekben meghatározott külföldi oklevelek fogadhatók el, külföldi oklevelet egyéb dokumentum (pl. igazolás sikeres záróvizsgáról stb.) nem helyettesíthet!” Ebben az esetben nem egy valamely „egyéb dokumentum” helyettesíti az oklevelet, nem leckekönyv kivonatáról, vagy sikeres záróvizsgát igazoló dokumentumról van szó, hanem egy, az oklevelet jogilag helyettesítendő dokumentumról, melyen az szerepel, hogy „Az igazolás ugyanazokat a jogokat tulajdonítja a birtokosának, amelyeket a diploma.”
„Tudomásunk szerint a megelőző években a felvételi eljárásban külföldi egyetemekről is érvényes volt a 30 napnál nem régebbi oklevél-igazolás. Ez évtől ez már csak Magyarországi egyetemek esetében érvényes. E szigorításnak kizáró jellege mellett egyéb értelmét nem látjuk, és értetlenül állunk előtte, különösen annak tudatában, hogy a magyarországi egyetemek sikeres felvételi esetén szívesen fogadnak bennünket” – szögezi le a közlemény. „Hangsúlyozzuk, hogy olyan helyzet alakult ki, hogy a magyarországi mesterképzésre való jelentkezésünk önhibánkon kívül, utólag minősült érvénytelennek. Úgy gondoljuk, hogy ez a probléma nem személyes ügyünk, hanem
Ezt a helyzetet elfogadhatatlannak tartjuk, és tisztelettel kérjük az Oktatási Hivatalt, találjon megoldást a problémánkra” – áll a felvételizni akarók követelésében.
Az OH a 2008-as román-magyar ekvivalencia-egyezményre hivatkozik, mely szerint csak a diplomát kötelesek elfogadni.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.