Tőkés László: egyre lentebb az RMDSZ

Saját rekordjait döntögeti az RMDSZ, eddigi története legmélyebb pontjára süllyedt, vélekedik Tőkés László európai parlamenti képviselő.
Hirdetés

Az RMDSZ „felemás kormányban maradása vetekszik az 1998-as, Petőfi-Schiller fantomegyetemmel kapcsolatos botrányos magatartásával” – vélekedik az érdekvédelmi szövetség egykori tiszteletbeli elnöke. Tőkés László ezzel arra utalt, hogy 1998-ban az RMDSZ bejelentette: kilép a Radu Vasile vezette kormányból, ha a parlament nem fogad el az önálló állami magyar egyetem létrehozását lehetővé tevő oktatási törvényt. Az RMDSZ mégsem váltotta valóra fenyegetését, miután a kormány ígéretet tett egy „Petőfi-Schiller” nevű multikulturális egyetem megalapítására – az ígéret azóta sem valósult meg.

Tőkés László úgy értékelte, hogy a „Verestóy Attila-féle” RMDSZ – saját „rekordjait” két hét alatt megdöntve – kétszer is eddigi története legmélyebb pontjára süllyedt. Először, amikor Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes lemondásával egy időben kormányon maradt, majd akkor, amikor Biró Rozália „bukott nagyváradi alpolgármestert” jelölte művelődési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek.„Ennél mind Erdély, mind Románia többet érdemelne” – zárul Tőkés László nyilatkozata.

Hirdetés