Etióp királylány Kolozsvár főterén

Megvolt a szuperprodukció. Verdi slágeroperája, az Aida szétfeszítette a teret, no meg a kolozsváriak keblét. És tűzijáték is volt.
Hirdetés

Nagyon sok reklámja nem volt a román sajtó által elszórtan az ország legnagyobb szabadtéri operaelőadásának nevezett produkciónak. Pedig támogatta a vállalkozást a Művelődési Minisztérium meg a kolozsvári polgármesteri hivatal is, többek közt. Vagy az is lehet, hogy más csatornákon folyt a promó, és nem szaladtunk bele. És mégis… az emberek tudták. Körülbelül 4000 lélek gyűlt össze a Fő téren tegnap este nyolc körül. 

A Kolozsvári Román Opera által megálmodott és létrehozott produkció díszletei, kellékei és szereplői ott álltak, hevertek a Fő téren és körülötte. A Jókai utca elejét egy korhűnek szánt vitorlás hajó torlaszolta el. Az Egyetem utcában körülbelül 450 egyiptomi katona (kolozsvári polgárok) állt kvázi-vigyázzban és teljes díszben, készen arra, hogy a győzelmi induló akkordjaira bemasírozzon a színre. Az ember lelke beleborzongott. Hát még amikor a zenekar, David Crescenzi olasz karmester értő irányítása alatt, játszani kezdett, és az egész gigászi gépezet lassan beindult. 

Négyfelvonásos operáról lévén szó, az ilyenfajta szórakozáshoz talán kevésbé szokott közönség szünetenként apadt. Ám aki maradt a végéig, valóban nyolc napon túl gyógyuló élményben  részesülhetett. A szólisták – Dragana Radaković Aida, Hector Lopez Radames, Andrada Ioana Roșu Amneris, Petru Burcă Ramfis és Ștefan Ignat Amonasro szerepében – megtették a magukét, a zenészek, táncosok szintén. Igaz, aki nem a színpad előtti széksorok valamelyikében kapott magának helyet, nem láthatott túl sokat belőlük, a különböző keverőpultok és egyéb tereptárgyak szerencsétlen elhelyezése miatt.

Hirdetés

Ám egy idő után az emberek egyszerűen belakták a teret és élvezték a muzsikát. Lazán. Az álságos operába vittek mindig a hétvégén attitűd szépen levált a nézők oroszlánrészéről. Üldögéltek, álldogáltak, halkan beszélgettek. Voltak akik a hátul elhelyezett sörsátrak alá húzódtak, és iszogatva gyönyörködtek az előadásban. Apropó sörsátrak. A kultúraszolgáltatás ezúttal messze lekörözte a szolgáltatás-kultúrát. Ugyanis a sátraknál CSAK sört lehetett kapni. Se hűsítőt, se kávét, se teát, de még vizet sem. Talán valaki elfelejtett szólni az illetékeseknek, hogy ez nem a Rock in the City, bár még ott se volt ennyire gagyi az ellátás.

Aki pedig végigülte-állta-heverte a négyórás előadást, azt korrekt tűzijátékkal díjazták a szervezők. Dicséret ezért mindazoknak, akik részt vettek a szuperprodukció megvalósításában. Mert bizony ilyen is lehet egy nyári hétvége Kolozsváron. Jazz a parkban, Aida a Fő téren. 

Hirdetés