Viva la Musica, Viva la Flashmob!

Flesseltek a PKE muzsikusai. Egy mobot. Olvasónk megnézte, megvezényelte, megírta!
Hirdetés
Olvastam az interneten, hogy karmester kerestetik 4 órától a Főutcán üldögélő Holnaposok szoborcsoportnál. Kétszer is meghánytam-vetettem a dolgot, mit akarhatnak Adyék költői vénájával karmesterkedni. Fel is kerekedtem, elindultam a helyszínre, és 4 óra előtt 10 perccel helyet foglaltam egy kültéri teraszon. Hanem 4 órakor arra lettem figyelmes, hogy egy csapat PKE (Partiumi Keresztény Egyetem) pólós zenészhallgató érkezik meg, és annak rendje és módja szerint dalra fakad. A dalszöveg könnyen megjegyezhetőnek minősült: Viva la Musica!
 
Az esemény fifikája – mint kiderült – az volt, hogy

bárki beállhatott egy dal erejéig karmesternek:

akrobatikus karmozdulatokkal vezethettük a zenészpalántákat, amint azt temperamentumunk megengedte.
 
Egyszer csak látom, hogy egy mosolygós szemű, zenei vénával rendelkező leányka messziről kipécézi ábrázatomat és felkér egy… na éppen nem táncra, de karmesterkedésre mindenképp. Én meg fiatal hajadon módjára kecsesen beadom a derekam, és lelkes hajlandósággal odaállítok a csapat elé, majd a kollektív tudatalattim minden elspájzolt segítségével elkezdem emelgetni a karom és vérprofi módjára vezénylek.
 
 
Fotó: Mohácsi Árpád László
 
Utánam pedig olyan arcok jönnek sorra, mint a PKE filozófia tanárnője, Horváth Gizella, aki lendületes bugijával elkápráztatott mindenkit; Ütő Gusztáv tanár úr bemutatta Nagyváradnak, milyen a székely virtus, ha vezénylői „performanszra” adja a fejét. Izé, karját. No de nem csak hírhedt személyiségek csillogtatták meg tudásuk legjavát, hanem Várad polgárai is, akik elég kurázsival rendelkeztek a közszereplésre. Látványosan cuki produkció volt például egy max. négyévesforma kisfiú bátor vállalkozása.
 
 
Fotó: Mohácsi Árpád László
 
A zenei villámcsődület fél óráig nyújtott kedves szórakozást a sétálóutcán kóborgó népeknek. Köszönjük az üdítő programpontot a szervezőknek és résztvevőknek egyaránt! Mostantól lehet skubizni a fészbukot paparazzi fotókért, haha!
 

Hirdetés