„A törvénytelenségek elkerülése végett” ne fogadjanak el autonómiapárti határozatot - erre szólította fel a megye polgármestereit és jegyzőit Marius Popica kovásznai prefektus.
Körlevelében Popica az Uzoni önkormányzat Memorandum című határozatára utalt, melyben a település a Székelyföld területi egységhez való tartozását kérte. A prefektus a határozatot petíciónak tekintette, és közölte, a petícióírás az állampolgárok alapvető joga, nem pedig a helyi hatóságoké. Hozzátette, a helyi önkormányzatok jogkörei nem terjednek ki arra, hogy programszerű dokumentumokat fogadjanak el az ország területi közigazgatási rendszerére, hivatalos nyelvére vonatkozóan.
Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz, arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot, mellékelve a javasolt szövegtervezetet is. Ezt eddig Hargita megyében Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Maros megyében pedig Makfalva önkormányzati testülete fogadta el.
A március végén kinevezett prefektus hétfőn sajtótájékoztatót is tartott Sepsiszentgyörgyön, amelyiken kijelentette: valamennyi perben, amelyet elődei a székely zászló hivatali kitűzése ellen indítottak, a jogerős ítéletek a prefektus álláspontját támasztják alá. Hozzátette, az ítéleteket végre kell hajtani.
Fotó: index.hu
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.