Először nyílt önálló kiállítása székelyföldi művésznek a képzőművészet hagyományos fellegvárában, Velencében. A Csíksomlyón élő Berszán Zsolt Decomposition című tárlata egy hete látogatható a Punta della Dogana közelében, egészen július 6-ig.
A kiállítás az idei velencei építészeti biennálé magyar pavilonjának kísérőrendezvénye, kurátora Széplaky Gerda. A kiállított műtárgyak fotóit az ő kísérőszövegével adjuk közre:
Berszán Zsolt művészete
a végesség problémáját állítja középpontba. A fiatal képzőművész 2010 előtt készült műalkotásaiban az alternatív genezis lehetőségét feszegette, arra próbálván választ találni, hogyan ébred élet a halálban, milyen perspektívák nyílnak az ember számára a természet örök körforgásának inhumán szférájában.
Korábbi kiállításain többnyire olyan műveket láthattunk, amelyek az elmúlás gondolatát a féreg-motívummal kötötték össze. Az általa reprezentált világ középpontjába a féreg szimbolikus alakját állította, lecserélve az emberi világot egy dezantropomorf, ismeretlen univerzumra.
Bár akkor is a halállal való viaskodásra kérdezett rá, de nem az emberen, hanem a test benső sötétségében rejtőző, idegen élőlények mikrovilágán keresztül. A féreg, amely minden élő számára szörnyű gondolatnak tűnik, Berszán művészetében az újrakezdés és az élet folytonosságának a letéteményese.
A velencei tárlat az elmúlás gondolatkörének egy másik rétegét nyitja fel: Mi történik az emberrel a halál után? A kiállított művek és a helyspecifikus installáció a bomlás gondolatkörét az emberi test fókuszba állításával járja körbe.
Mint az a kereszténység tanításaiból ismeretes, a test a halál után nem marad egyben, nem szellemül át és nem emelkedik az égbe úgy, ahogyan Jézus Krisztus és Szűz Mária teste, hanem részekre bomlik, szétrohad és megsemmisül.
Ez az emberi élet végső traumája.
A művek tanúsága szerint a történelem is a bomlás példázataiból épül fel: a háborúk, a gyilkosságok, a test pusztulásának megannyi történetéből.
Az olaj-szilikon képek figuratívnak hatnak. De ez a figurativitás nem az azonosításon alapul, hanem a kompozíció szétbontásán. A szobrok is a bomlás mindent átható folyamatának, az élettelenség formát romboló eróziójának vannak alávetve. Itt még a víz is, mely motívumként általában az életet szimbolizálja, a halál gondolatát idézi – erőteljes reflexiót fogalmazva meg a városra, Velencére, mely egyfolytában élet és halál kettősségével szembesít.
Mindez mégsem csupán fájdalmasan és iszonytatóan hat, hanem katartikusan és felemelően. A Decomposition a szakralitás jelentésrétegeit nyitja fel. Mert miközben a bomlás szemtanújává avat, utat nyit a legvégső kérdés megfogalmazása felé:
Mi történik az emberi lélekkel a halál után?
(…) A művész a fekete szilikonból megalkotott testek köré felépíti a közvetlen tárgyi környezetüket is: teknőt, asztalt, ágyat, vasrudakkal bekeretezett szobát. Az emberi testre emlékeztető formákat valóságosnak ható térrel veszi körül és egy konkrét létszituációba helyezi. (…)
A kiállított objektek egytől egyig bomlásnak indult testformákat sorakoztatnak elénk. Tárgyakat, amelyek már nem igazi tárgyak, hanem inkább „összeroskadt objet”-ek.
Testmaradványok, amelyek kiforgatják az embert önmagából, hiszen arra kényszerítik, hogy saját elmúlásával szembesüljön. Ahogyan Julia Kristeva fogalmaz egy esszéjében: „[A] hulla, a legfélelmetesebb hulladék, olyan határt képez, amely mindent elér. Itt már nem én vetek ki valamit, az én lesz kivetett.”
Berszán Zsolt 1974-ben született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen végzett. Új művei rendszeresen láthatóak a kolozsvári Ecsetgyárban és a Bázis kiállítótér berlini projekthelyszínén. Számos kiállítása volt Európa nagyvárosaiban – Budapesten, Berlinben, Rómában, Zágrábban, Bukarestben.