Oroszország csak maradjon nyugton, Uncle Sam mindenkit megvéd, Románia klassz hely, de kevesebb korrupcióval még klasszabb lenne – dióhéjban ez a lényege Joe Biden amerikai alelnök bukaresti beszédeinek.
Megfenyegette Oroszországot, védelmet ígért a NATO-tagállamoknak, hátba veregette Traian Băsescut és a korrupcióellenes küzdelem, valamint a jogállam megszilárdításának fontosságára hívta fel a román vezetők figyelmét –sok minden belefért Joe Biden amerikai alelnök kedden kezdődött kétnapos romániai látogatásának szerdai programjába.
Biden a délelőtt folyamán előbb Traian Băsescu államfővel tárgyalt, majd Victor Ponta miniszterelnökkel is megbeszélést folytatott az ukrajnai válságról, a térség biztonságpolitikai helyzetéről, valamint az energiabiztonságról.
Az államfővel folytatott megbeszélés után a közös sajtónyilatkozat közben szinte szerelmi vallomást tett Băsescunak – még szerencse, hogy felesége, Jill ekkor épp a Román Paraszt Múzeumában tekintette meg, milyen teljesítményt produkált Románia ezen a téren az elmúlt évtizedekben.
Biden szerint a jelenlegi jó román-amerikai viszony jórészt Băsescunak köszönhető, aki mandátuma decemberi lejártát követően nagyon hiányozni fog majd neki.
Megköszönte Băsescu erőfeszítéseit, amelyet a jogállam megszilárdítása érdekében tett, és kijelentette: a korrupció a zsarnokság egy fajtája, ezért hazafias kötelesség küzdeni ellene. (Ezzel burkoltan elegáns oldalcsapást vitt be a kormánynak, amelyet az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége több ízben is bírált olyan intézkedései – az alkotmánybíróságra gyakorolt nyomás, illetve a képviselők elleni korrupciós vizsgálat megnehezítésére tett kísérletek – miatt, amelyeket a korrupt politikusok megóvására tett kísérletként értékelt).
Az ukrajnai válságról, az ottani orosz beavatkozásról szólva Biden kijelentette: az Egyesült Államok teljesíti a NATO-alapszerződés 5. cikkelyét, és megvédi a tagállamokat az őket érő agresszió esetén, Oroszországot pedig figyelmeztette: ha megpróbál beavatkozni a vasárnap esedékes ukrajnai elnökválasztásba, további szankciókat léptetnek érvénybe ellene.
Biden ezt követően a kormánypalotába ment tovább, ahol Victor Ponta kormányfővel tárgyalt. A megbeszélés után arról beszélt: a nemzetbiztonság és az energetikai biztonság elválaszthatatlan egymástól a világ ezen régiójában, és senki sem használhatja az energetikai monopóliumát fegyverként. Az alelnök szerint az európai gazdaság integrálásához összefüggő energetikai hálózatra van szükség, amelyben Románia kapcsolódási pontként kulcsszerepet játszhat. Közölte: Washington hajlandó segítséget nyújtani abban, hogy Románia közvetítésével kapcsolódjon össze a Fekete-tegner környéki energiapiac Közép- és nyugat-Európával. Biden ismét csak megemlítette a jogállamiság és az átláthatóan működő igazságszolgáltatás fontosságát. Victor Ponta biztosította Bident, hogy a kormány támogatja a független igazságszolgáltatást, és mindenkit felelősségre vonnak, aki áthágja a törvényt.
Ponta korábban jelezte: föl kívánja vetni a kétoldalú találkozón a román állampolgárokkal szemben még mindig érvényben levő amerikai vízumkényszer feloldásának kérdését. Előfordulhat, hogy ezt meg is tette, de a közös nyilatkozat során már egy szó sem hangzott el róla. És azért ez is elég beszédes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.