Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Partiumi Autonómiatanács (PAT) autonómiakaravánja Nagyváradra is berobogott, meg sem állt a városháza díszterméig. A karaván elhozta Sabin Gherman újságírót, akit nem kell bemutatni az autonómiázó nagyközönségnek. Szókimondó televíziós műsorai és nyílt autonómiapártisága miatt nem egyszer kiáltották már ki hazaárulónak.

 

A néppárti eseményen többek között azt hangsúlyozta, hogy nem újkeletű kérdés a regionalizmus, és nem is erdélyi sajátosság. Az, hogy ne legyen többé tabutéma az autonómiáról beszélni, a helyi értékekre és egymás kölcsönös tiszteletére alapuló oktatással lehet elérni. Nem volt túl optimista a jövőt illetően: szerinte az erdélyi társadalom még nem áll készen az autonómiára, túl kényelmes a központosított állam, és az, hogy Bukaresttől várjuk a pénzt. Ezen csak az oktatás minőségének jobbításával és sok közös munkával lehet változtatni.

 

 

Ennél bizakodóbb álláspontot képviselt Szilágyi Zsolt, a Néppárt külügyi alelnöke, aki szerint a külföldről hazatérő románok is egyre inkább észlelik, hogy valami nincs rendben ebben az országban, és a külföldön működő föderalizmust előbb-utóbb Romániában is megoldásnak fogják tartani. Az erdélyi autópálya hiányát például nemzetiségtől függetlenül egyaránt megérzik az erdélyiek, Szilágyi szerint erre is megoldást nyújtana az, ha az erdélyiek dönthetnének saját adólejeik sorsáról.   

 

Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke beszédében nehezményezte, hogy a különböző pártok egy erős Románia képzetével kampányolnak, és arra biztatják a románokat, hogy legyenek büszkék nemzetiségükre, holott nem beszélhetünk sem erős országról, büszkék pedig végképp nem lehetünk Románia teljesítményére. Elhibázott lépések sorozata vezetett a mostani csődközeli állapothoz, hangsúlyozta Csomortányi, aki a túlközpontosított államberendezkedést és a korrupciót nevezte meg a bajok fő forrásaként.

 

 

Zatykó Gyula országos alelnök a Néppárt autonómiatervezetét ismertette. Elmondta: a tervezet az adókat úgy osztja le, hogy hatvan százalék a régiókban maradna, és húsz százalék az államkasszát gyarapítaná. A maradék húsz százalékból egy szolidaritási alapot kellene létrehozni annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsen a gazdagabb és szegényebb régiók között. A szolidaritási alap szétosztásáról a régiók képviselői döntetnének: csak így kerülhető el az, hogy a politikai klientúrák legyenek ezen pénz haszonélvezői.