// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Hull a vakolat a csíkszeredai Makovecz-templomról

// HIRDETÉS

Korhadó zsaluk miatt máris felújításra szorul a jellegzetes külsejű szeredai istenháza.

Jelentősen megrongálódott a több mint egy évtizede Makovecz Imre tervei alapján épült csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornya. Az épületrész kiterjedt szakaszán lehullott a vakolat. Darvas Kozma József, a Szent Kereszt plébánia címzetes esperese arról is beszámolt, hogy a keresztek kibontásakor azt tapasztalták, hogy az építkezés alatt használt deszka zsaluk bennük maradtak, ezek pedig az évek során megszívták magukat nedvességgel, és korhadni kezdtek. Emellett a téli fagy miatt a réseken beszivárgott víz belülről feszítette az épületelemeket, emiatt elkezdett lepattogni ezekről is a vakolat.

A templom keleti tornyán is jelentkeztek már a hibák, ezeket viszont sikerült kijavítani. Hasonlóképpen jártak volna el a nyugati toronnyal is, ám tavaly azt az értesítést kapták, hogy saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen jellegű beavatkozást az épületen, a javításnak kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak neki.

2011 októberében a „nemzet építésze" halálát követő napokban ugyanis az örökösök alapítvány létrehozását kezdeményezték. Ennek célja részben Makovecz Imre építészi-tervezői szellemi hagyatékának, az annak részét képező szerzői jogi művek és egyéb alkotások – tervek, írásművek, hanganyagok – felkutatása, összegyűjtése, tudományos-szakmai feldolgozása és gondozása, Makovecz Imre alkotói életművének megőrzése.

Most ott tartunk, hogy a csíkiak ígéretet kaptak az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek a feltételeit is közlik a plébániával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.