Nem számít csodákra az RMDSZ

Miért késnek a PSD és az RMDSZ közötti koalíciós megállapodás gyakorlati megvalósításai? – kérdezte Kelemen Hunort a Krónika. Mert az ígéreteket nehéz betartatni – jött a pofonegyszerű válasz. A politika már csak ilyen.
Hirdetés

Országos szinten jól működik az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között megkötött kormányzási egyezség, de az RMDSZ nem számít csodákra – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a kormány miniszterelnök-helyettese a Krónikának. 

A lap arra kért magyarázatot, miért kérdőjelezik meg a PSD tisztségviselői a március elején kötött koalíciós megállapodás több, a magyarság számára fontos kitételét, miért késik ezek megvalósulása.
 
Az RMDSZ elnöke rámutatott: függetlenül attól, hogy melyik román párttal alkotott koalíciót a magyar szövetség, mindig „hihetetlen erőfeszítésébe került” a kormányzási partnereivel betartatni azok ígéreteit, és most sincsenek illúziói.
 
A harc nincs veszve
 
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében Kelemen helytelenítette, hogy a tárgyalási kudarc nyomán a magyar oktatók tiltakozásul lemondtak vezető tisztségeikről. Szerinte nem hagyta cserben a magyarságot a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter, amikor marosvásárhelyi látogatása alkalmából nem sikerült rábírnia az egyetem román többségű vezetőségét a törvény által előírt, de évek óta halogatott magyar főtanszékek megalapítására.
„Számtalanszor átbeszéltük a vásárhelyi egyetem ügyét a miniszterrel, aki mindig is partnernek bizonyult a kérdésben. Nekünk nem vele kell harcolnunk, mert nem ő az, aki nem hajlandó tiszteletben tartani az oktatásügyi törvényt” – fejtette ki Kelemen Hunor. A kormányfőhelyettes hozzátette, hogy bár a marosvásárhelyi egyeztetés kudarccal végződött, a harc nem veszett el, hisz a Ponta-kabinetnek vannak még eszközei a magyar egyetemi struktúrák létrehozásának kieszközölésére.
 
Lesz magyar prefektus
 
Kelemen Hunor a védelmi miniszter által megkérdőjelezett Maros megyei prefektusi tisztségről azt mondta: a miniszterelnök megerősítette, hogy az egyezségnek megfelelően az RMDSZ jelölheti a kormány Maros megyei megbízottját. Az RMDSZ elnöke a választási kampánnyal hozta összefüggésbe azt, hogy a maroshévízi Mircea Dușa pénteken kijelentette: Hargita és Kovászna megyéhez hasonlóan Maros megyében is román lesz a prefektus. A Krónika cikkéből kiderült, hogy az RMDSZ nehezen talál jelöltet a Maros megyei prefektusi tisztségre: korábban Frunda György volt szenátor és Soós Zoltán múzeumigazgató is visszautasította a felkérést.
 
Lesz sztráda
 
Kelemen Hunor szerint nincs miért aggódni amiatt sem, hogy a közlekedési miniszter gyorsforgalmi úttá karcsúsította az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Brassó közé tervezett szakaszát: megítélése szerint az a fontos, hogy a sztráda ügye végre kimozdult a holtpontról, így Aranyosgyéres és Marosvásárhely között még az idén elkezdik a földterületek kisajátítását.
„Ami a folytatást illeti Brassó irányában, az a lényeg, hogy a nyomvonal nem módosult. Az már költségvetési kérdés, hogy egyből autópályaként épül majd meg, vagy előbb gyorsforgalmi út lesz belőle, amit utólag fognak szélesíteni” – fejtette ki álláspontját a szövetség elnöke.

Hirdetés