Kolozsvári könyvhét: új helyszín és slam poetry

Alig másfél hónap, és újra magyar könyves standok lepik el a kincses város központját. A Bánffy-emlékév miatt a helyszín új, a program viszont változatlanul változatos.
Hirdetés

A budapestinél hamarabb és új helyszínen tartják idén az ünnepi könyvhét kolozsvári rendezvénysorozatát – jelentették be a szervezők egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke elmondta, hogy az erdélyi könyvkiadók túl későinek találták a magyarországi könyvhét időpontját, ezért Kolozsváron május 29. és június 1. között tartják meg a rendezvényt. Hozzátette: a rendezvénnyel igyekeztek megelőzni a gimnáziumi ballagások időszakát, amelyik főszezonnak számít az erdélyi könyveladásban, hiszen nagyon sokan ajándékoznak könyvet a ballagóknak.

Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese a Bánffy Miklós-évvel magyarázta, hogy a rendezvény a Mátyás király szülőháza előtti kis térről, a Bánffy-palota udvarára költözik. A Kolozsvár főterén álló épület belső udvarát körülvevő árkádok alatt nagyobb tér jut a könyves standoknak.

Az udvaron állítják fel a rendezvény kis színpadját is, amelyen könnyűzenei, népzenei és néptáncegyüttesek lépnek fel, és slam poetry műsort is láthat majd a közönség.

H. Szabó Gyula elmondta, a Bánffy-év a rendezvénysorozat tartalmára is rányomja a bélyegét. A politikus Bánffy Miklósról a költő-politikus Markó Béla fog előadást tartani, de emellett Bánffy-sétát is rendeznek, amely során az érdeklődők megnézhetik a Bánffy Miklóshoz kapcsolódó kolozsvári épületeket.

A könyves céh alelnöke hozzátette, elsősorban a Bánffy Miklós hagyatékát feldolgozó és közzé tevő kolozsvári Polis kiadónak az érdeme, hogy a Bánffy-évben van miről beszélni.

A rendezvény pontos programját a www.unnepikonyvhet.ro honlapon hozzák nyilvánosságra.

 

Hirdetés