A kolozsvári diákújságírás nem mostanában éli a virágkorát. A Campus, a Perspektíva és a Káfé Rádió közösen rendezett egy konferenciát, hogy kiderítsék: mi lehet az oka ennek, és hogyan lehetne változtatni ezen, mik a lehetőségek.
Meg is hívták ügyesen a Nagyokat – grafikust, marketingest, laptulajdonost –, árulnák már el nekik is a Receptet, s hogy mi a tejben a légy.
Könczey Elemér helyzetértékelését saját történetein keresztül vezette fel. Ő például úgy lett Korszakalkotó Grafikus, hogy diákújságokat szerkesztett. Ez indította el őt a pályán, amelyen azóta is megállás nélkül kering, mint fürge elektron az atommag körül. A diákújságírás Mózese, ugyan nem kőtáblákon, de elhozta nekünk a Tízparancsolatot.
Ezeket ajánlott betartani, ha azt akarjuk, hogy kiadványunk úgy nézzen ki, ahogy benéz.
- A hiteles formabontáshoz szükséges a forma teljes ismerete! (Nincs mese: az alapvető tipográfiai szabályokat meg kell tanulni, az újság szerkezeti elemeit nemkülönben. Mert napnál világosabban látszik, hogy mikor tudatos a formabontás, és mikor nem.)
- Egy grafikai vagy tördelőprogram ismerete nem feltételezi a grafika vagy a tördelés szabályainak ismeretét. (Költő-e, aki a Wordot rutinosan kezeli? Na ugye. A dídzsés példát már fel se mertük hozni.)
- El a kezekkel az olvashatóságtól! (Ha lehet, kerüljük a fekete alapon fehér betűket.)
- Ne használj minden cikkhez más betűtípust. (Szebb nem lesz, hidd el, csak karácsonyfább.)
- Soha ne torzíts betűket, képeket több mint 5 százalékkal. (Quasimodo is hogy nézett ki.)
- 100 karakternél hosszabb és 30 karakternél rövidebb mondatok használata nem ajánlott. (Az olvasó nem csak hogy lusta, hülye is.)
- Tarcsd be a hejjesirasi szabajokat !!! (Mert másképp az egész hitelét veszti. Nem fogják komolyan venni.)
- 50% forma, 50% tartalom. (Ne akarj öncélúan kreatív lenni, és kerüld a képi és szöveges közhelyeket.)
- A nyomtatás minősége is hozzátartozik az összképhez. (Jó legyen megfogni.)
- Vedd figyelembe az előző 9 parancsolatot, és utána csináld úgy, ahogy te akarod!
„Ha valaki szerkesztésre adja a fejét, próbálja ki a végleteket. Mert iszonyúan sok lehetőség van benne. Bátran feszegessétek csak a határokat” – tanácsolta zárásképpen Könczy.
A régi diáklapok egyébként tényleg merészebbek voltak a mostaniaknál. Össze se lehet hasonlítani őket. Ezt egy ’95-ös Perspektíva címoldalán találtuk:
Știi bancu` cu Campus? C-am pus p**a in gura ta!
Hogy mi a pálya manapság a lappiacon,
illetve, hogy miként lehet a diákújságokat márkázni, arról Zörgő Noémi, a Kommunikáció Szak adjunktusa és a nemrégiben megszületett Nőileg magazin főszerkesztője beszélt.
Zörgő először azokat az aktuális trendeket ismertette, amikkel manapság kénytelenek vagyunk számolni. Ilyen az ún. új gubó, vagyis amikor virtuálisan hívjuk be otthonunkba a közösséget, közönséget, de ha nem muszáj, ki nem tesszük a lábunkat a házból. (Lásd: online banking és leptoppmozi, vagy az esténként izzó facebook-chat.)
Vagy ilyen az okospiac: kényelmesen, a saját tempónkban, de mindent szeretnénk megtudni, elérni, megélni. Persze csak Wikipedia-szinten. Amennyi éppen szükséges.
Azt is tapasztalhatjuk, hogy a fogyasztó egyre türelmetlenebb, és mindent azonnal szeretne, de csak a lényeget. Ez a nem érek rá!: legyen minden vizuálisan a szájunkba rágva, lehetőleg minél színesebben. (Gondoljunk csak a mostanában túlburjánzó infografikákra.) Aztán van az úgynevezett én-origó: a fogyasztó egyre inkább saját magát keresi a termékekben. Igényeljük, hogy önmagunkat lássuk viszont bennük.
Adódik továbbá a kérdés, hogy mit kezdjünk egy olyan célcsoporttal, akiknek Kányádi, Tamás Gábor és Dancs Annamari a példaképük, a politika továbbra sem érdekli őket (de azért az RMDSZ-re szavaznának), és főleg az RTL Klub műsorait fogyasztják. Már ha hiszünk a Kisebbségkutató Intézet felmérésének. Ne tegyük. Hajlamossá válunk torz sztereotípiákban gondolkodni.
Figyeljünk ehelyett a következőkre:
- hogy milyen értékek határozzák meg a kiadványunkat;
- ehhez milyen rendezvényeket, tapasztalatokat és élményeket tudunk társítani;
- a kommunikációnk szerepére, amit a márkánk körüli ethosz megteremtésében játszik;
- dolgozóinkra mint a márka részeire, mert rávetül a márkára, amit tesznek;
- a nevünkre, amely kötelez;
- érzések közvetítésére, mert csak így lesznek kíváncsiak ránk.
Speak up!
Az online sajtó egyre inkább egyfajta új törzsiséghez kezd hasonulni. Seer László, a Transindex volt marketingigazgatója olyan virtuális tömörülésekről beszélt, amelyekben a véleményvezérek vállnak törzsfőnökökké.
E szerint három vezértípust különböztetünk meg: vannak a kapcsolódók (akikkel a legtöbb közös ismerősünk van, és akik a legkülönbözőbb embereket is képesek összekapcsolni), aztán léteznek a szakavatottak (ők azok, akik mindent tudnak mindenről, az ún. mavenek vagy punditok), és végül az eladók (karizmatikusak, hitelesen képesek eladni gondolatokat, bármit bemagyaráznak).
Seer szerint az erdélyi magyar társadalmat tunyaság, véleménytelenség és passzivitás jellemzi. Sodródunk lassacskán a tao útján. Félünk bármilyen beavatkozástól, vagy attól, hogy középpontba álljunk. Az értelmiség meg felmenekül az elefántcsonttornyába.
A megoldás az aktivizmus: az a felfogás, amely szerint a saját területén mindenki javíthat kicsit a világon.
Miből éldegél az erdélyi újságíró?
A Bánffy Miklósok ideje lejárt. De akkor honnan a lóvé? A tudorok főként a romániai magyar média gazdasági kihívásairól értekeztek. Hogy van-e anyagi fedezet e honban politikailag független, releváns tartalom gyártására úgy, hogy az mindezek mellett minőségi is legyen. És a kecske, és a káposzta.
Hiába, hogy az olvasottságot a bulvár hozza, Soós Róbert, a Zebramédia vezetője szerint Erdélyben azt a figyelmet, amelyet bulvár tartalommal érsz el, nem biztos, hogy sikerül pénzre váltanod. Se pályázati pénzre, se üzletileg megalapozott marketingre. Mert a vállalkozók ennél dörzsöltebbek. Az uh.ro egyébként az első üzleti alapon működtethető portál Erdélyben. (Ha hiszünk Robi szerény közlésének.)
A kerekasztal lovagjai romba döntötték a független sajtó eszményét.
Apropó bulvár, Tibori – elmondása szerint – minőségi bulvárt magyar nyelven még nem olvasott. Ez valószínűleg a zárt társadalmak önvédelmének számlájára írható. (Jövő Újságírói, figyeltek? Itt a piaci rés!)
Piacot építeni kisvárosban, helyi szolgáltatásokra, helyi termékekre lehet, legalábbis ezt mutatja a tapasztalat. Kolozsváron ez nehezebben megléphető, de Robi állítja, Székelyföldön nagyon is lehetséges.
Hogyan ér körbe ez a piac? Az uh.ro producere számára ez jelenti a legnagyobb kihívást: hogyan lehetséges úgy pénzt szerezni, hogy releváns tartalmat gyártsunk, mindezt olyan figyelemért cserébe, amit aztán el tudunk adni, hogy ezt az összeget visszafordítsuk tartalomgyártásra.
Az Agnus Rádiós Kiss Gábort nem annyira az anyagi háttér izgatja, mintsem annak a felmérése, hogy mire kíváncsi a hallgató. Ugyanis több ezres hallgatóságnál már nagyon nehéz meghatározni, minek van hírértéke. A probléma – mint mondja – az, hogy mifelénk nem dívik visszajelezni. Nincs feedback: se azt nem mondják meg, ha tetszett a műsor, se azt, ha a falat lekaparták miatta.
A Facebook-mankó
Mikorra érdemes időzíteni a posztunkat, hogy a legtöbb embert elérjük? Hogyan kezeljük a trolljainkat? Cseke Péter szerint ha a Facebook leállna, a maszol.ro látogatottsága legalább 70%-ot csökkenne. Tessék, ennyire ellustultunk! Csak azt olvassuk el, ami szembejön. És csak akkor, ha ki is üti a szemünket. Ezt például úgy lehet kibekkelni, ha nem osztunk meg linket. Csak szöveget és képet. (A Facebooborékról amúgy itt lehet bővebben olvasni.)
Na de mitől virál a virál? Teljesen kiszámíthatatlan. Soós a régi Mannás időket felelevenítve elmesélte: a Székely nyelvlecke sorozat úgy született, hogy Jakab-Benke Nándornak, minthogy a kollégái betegállományban feküdtek, nem volt jobb ötlete szükségmegoldásnak. Aztán leszakadtak a szerverek.
Cseke szerint a kiszolgáltatottságra mindenképp fel kell készülnie annak, aki újságírásra adja a fejét. De aki komolyan veszi, és dolgozik azért, hogy jó újságíró legyen, az már egy bizonyos függetlenséget jelent számára – mondta Cseke. Soós Robival együtt azzal vigasztalt, hogy nem egy lúzerszakma ez, csak lehet lúzerül is csinálni.
Ekkor váratlanul érkezett egy kérdés a hallgatóság soraiból. Idézzük: „Ez az egész újságírás egy nagy megalkuvás. Megalkuvás a politikával, az olvasókkal, az elvárásokkal és az érdekekkel. De akkor miért csináljuk? És hogyan maradhatok meg önmagam anélkül, hogy eladnám a lelkemet?”
Itt nagy csend következett.