Ragaszkodik Madrid Katalóniához

Olyan nagyon nem lepődtünk meg: a madridi parlament elutasította a katalóniai függetlenségi referendumot. A katalánokat viszont ez annyira nem érdekli.
Hirdetés

Elutasította a spanyol parlament kedden este azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében Katalóniában népszavazást rendezhetnének a régió függetlenségéről. A tervezetet a regionális kormány terjesztette a parlament elé, mivel a spanyol alkotmány tiltja, hogy a nemzeti szuverenitással összefüggő kérdésekről népszavazást tartsanak.
A képviselők – a várakozásoknak megfelelően – jelentős többséggel, 299 elutasító szavazattal, 47 támogató voks és egy tartózkodás mellett vetették el a katalán kormány kérését. Előzőleg többórás vitát folytattak a témáról.

A szavazást követően Artur Mas katalán elnök úgy nyilatkozott, hogy „más jogi kereteket” keresnek a népszavazás megrendezésére. Hangsúlyozta: a szavazás nem a törvényi folyamat végét, hanem a kezdetét jelenti.

Artur Mas már a parlamenti vita előtt maga is biztosra vette, hogy a kezdeményezést elutasítják. „Nemet fognak mondani, de ezzel nem tudják megváltoztatni a katalán nép akaratát” – fogalmazott akkor. A spanyol központi kormány kezdettől fogva azon az állásponton van, hogy a népszavazás alkotmányellenes lenne, eredménye pedig nem legitim. Mariano Rajoy miniszterelnök már azt is bejelentette, hogy szükség esetén bíróság útján akadályozza meg a voksolást. Az északkeleti régióban november 9-n tervezik megtartani a népszavazást.

A spanyoltól különböző nyelvükre és kultúrájukra büszke katalánok jelentős része régóta nehezményezi, hogy a spanyol költségvetés nettó befizetőiként támogatniuk kell a központi államot. Egy korábbi felmérés szerint a katalánok mintegy 80 százaléka támogatja a függetlenségről szóló referendum megtartását. Az viszont már nem vehető biztosra, hogy a többség meg is szavazná a Spanyolországtól való teljes elszakadást.

Hirdetés