Jelentős támogatást kap a német kisebbség

Németország idén hárommillió euróval támogatja a Romániában élő német kisebbséget. Az összegből az idősek támogatására, ifjúsági programokra, gazdaságélénkítésre is futja.
Hirdetés

Az összegről a román-német kormányközi vegyes bizottság Berlinben tartott ülésszakán döntöttek, amelyen a német belügyminisztérium, a román külügyminisztérium és a romániai német közösség képviselői mellett részt vettek azoknak a megyéknek a prefektusai is, amelyekben német ajkúak is élnek.

A Német Szövetségi Belügyminisztérium által folyósított összeg több mint felét szánják a német közösség támogatására, és mintegy 1,372 millió eurót gazdaságélénkítésre fordítanak.
 
Józsa Benjámin, a romániai a Német Demokrata Fórum ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: az összeg legnagyobb része a romániai német öregotthonoknak jut. Véleménye szerint a romániai német közösség aktív korosztályának a kivándorlása után az idős korosztály szorul leginkább a támogatásra. A német állami pénzből szerveznek ugyanakkor ifjúsági programokat is. A gazdaságélénkítésre szánt összeggel mikrohitel-programokat finanszíroznak.
 
Az ügyvezető a romániai német közösség legnagyobb gondjának a tanerőhiányt tartotta. Hozzátette, a német nyelvtudás a gazdasági szférában is jól hasznosítható, ezért a németül beszélők közül kevesen vállalják, hogy csekély fizetésért a tanügyben vállaljanak állást.
 
A német kisebbség önazonosságának a megőrzését az állam is támogatja. A Német Demokrata Fórum a román költségvetésből 2014-ben 6,5 millió lej (448 millió forint) támogatást kapott.
 
A két világháború között még egyébként 800 ezres lélekszámú romániai német közösség tömeges elvándorlása a kommunista diktatúra idején kezdődött, az 1989-es rendszerváltozás után pedig rohamosan felgyorsult. A 2011-es népszámláláskor 36 ezren vallották németnek magukat Romániában.

Hirdetés