Olvasson még:
- A román társadalom már nem retteg annyira a magyaroktól, hogy ebből kiemelt politikai téma legyen – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (2. rész)
- Marcel Ciolacu, az éjjeliőrök országa és a csiga
- A digitális világban a kisebbségi lét még inkább párhuzamosabbá válhat – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (1. rész)
Kovács Péter szerint csökkent az Európai Unióba vetett bizalom, ezért kevés esély van arra, hogy ismét 3 erdélyi magyar EP-képviselő legyen. Az RMDSZ főtitkára az Erdély FM-nek azt mondta, a májusi EP-választáson 5 százalék fölötti támogatottságot kell elérnie az RMDSZ-nek ahhoz, hogy két képviselőt juttasson be az Európai Parlamentbe.
Csakis abban az esetben lehet ismét 3 erdélyi magyar képviselő Brüsszelben, ha a szövetség a szavazatok több mint 8 százalékát szerezné meg. Erre azonban Kovács Péter szerint kevés az esély, mivel az elmúlt években Romániában is jelentősen nőtt az eurószkepticizmus.
A politikus szerint egyébként teljesen természetes, hogy az Európai Unió iránti lelkesedés tompult az elmúlt években, azonban az EU nélkül elveszne Románia és az erdélyi magyar közösség is.