// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Gálába vágja magát a Humorfeszt

// HIRDETÉS

Ha eddig azért nem fogyasztottál intézményesített humort, mert untad az amatőröket, készítsd a rekeszizmod, mert jönnek a profik.

Abbahagyja a Szomszédnéni a tehetségek kibányászását, és átvált a feldolgozóiparra. Idén a Humorfeszt nem szervez tehetségkutatót, az eddigi poénbajnokok csapnak össze egy tavaszi és egy őszi évadban. 

Fesztiválnak viszont fesztivál 

lesz a 11. Humorfeszt is: Kolozsváron két napig, vagyis két estén át tart a gála. Április 11-én kezdődik az előző Humorfesztek felfedezettjei (Balla Levente, György Botond, Kun Zsolt, Zsók Levente), az Open Stage és a Szomszédnéni műsoraival, Best of Humoristák Versenyével és a Dumaszínház alapítójával, Litkai Gergellyel mint sztárvendéggel.

Vasárnap csak hárman lépnek fel Kolozsváron, de az legalább olyan hosszú és poéndús lesz, mint a péntek. Most végre Felméri Péter csilloghat, mert megérdemli, közölte ma Béfé a fesztivál beharangozóján, miután a tizedik gálán ő és Téesz épp hogy csak szentté nem avatta magát, vagyis a Szomszédnénit. Meg mert Felméri már régóta könyörög ezért, szúrt még egyet oda Béfé.

A vasárnapi sztárvendégeknek három órát szánnak, de senki ne lepődjön meg, ha ezt túllépik, mert Badár Sándor lép fel a fiával, aki bűvész és illuzionista. Badár Sándor egy pár órás, eseménytelen autóútról is fél órát bír standupolni, nemrég pedig átutazott fél Afrikán a Bamako ralival. És most a fiával fogják szivatni egymást. Aki viszont el tudja tüntetni a papát, ha az nem bír leállni — nyugtatott meg Téesz.

Erdélyinek meg attól erdélyi,

hogy Kolozsvár előtt Kézdivásárhelyen, Kolozsvár közben pedig Marosvásárhelyen röhögtetik a közönséget. Kézdin a Szomszédnéni és felfedezettjei, Zsók Levente, György Botond és Kun Zsolt lép fel a Vigadóban csütörtök este héttől, Marosvásárhelyre szintén a Szomszédnéni utazik, immár a Badárok társaságában.

Ősszel viszik a show-t partiumi és székelyföldi nagyobb városokba, hogy milyen felállásban, az egyelőre meglepetés.

Fontos tudni,

hogy az egész estés poénparty csütörtökön, szombaton és vasárnap (vagyis Kézdin, Vásárhelyen és Kolozsváron a Magyar Operában) 20 lejbe kerül, pénteken 25 lejért lehet bejutni a Best Of Humoristák Versenyével súlyosbított előadói estekre a kolozsvári Diákművelődési Házba. A két kolozsvári napra bérletet is lehet vásárolni 40 lejért. Béfé szerint olcsó.

Ha nem szeretnél elmenni Kézdin a Vigadóba, Vásárhelyen a Nemzeti Színházba, Kolozsváron a Bulgakovba, a Magyar Operába vagy a KMDSZ-irodába, akkor a biletmaster.ro-n vehetsz jegyet elővételben.

Ha ez elsőre túl zavaros, akkor nézd meg itt a cikázó turné helyszíneit és fellépőit. Ha mégis elmennél a Bulgakovba, ott találod az előző Humorfesztek plakátjait A smiley ötven árnyalata címmel.

A Szomszédnéni azért váltott át tehetséggondozásra, mivel tavaly is csak három színpadképes embert tudott felfedezni. De ha akkora poénjaid vannak, hogy szétfeszít a tehetség, természetesen Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs is szívesen meghallgat téged. Vagy elmehetsz a Dumaszínház szervezte Félőrültek Fesztiváljára.

Nem annyira fontos tudni,

hogy a kolozsvári Best Of Humoristák Versenyén a fellépők egymást fogják zsűrizni, igazi roast show-t készített számukra a Szomszédnéni. Alázni fogják egymást, ígérte Téesz. Műsorvezetőként ők mindent beleadnak, hogy a fellépők furán érezzék majd magukat, ígérte Béfé.

Téesz leginkább az első Humorfeszt nyertesére kíváncsi, Csók Zsoltra, akit akkor egy évig be is vettek a Szomszédnéni Produkciós Irodába. Utána viszont elvonult régészkedni, például egyedül egy hegy tetejére. És most tíz év után visszatér.

Badár Sándor már annyit mondott, hogy minimum kétséges, hogy mind meg is élte. Sőt fórumok alakultak azzal a címmel, hogy Badár hazudik. De a folyamatos kétely csökkenti a show élvezeti értékét. Badár Tamás pedig erdélyi miniturnéja után Amerikába megy, az ő tehetségét ott fogják gondozni.

Az RMDSZ-nek mint társszervezőnek is fontos a tehetséggondozás meg a közösségépítés — mondta Jakab Adorján főszervező. Hogy lehetőséget teremtsen minél több helyen, minél több eseményen fellépni és bemutatkozni az elmúlt években felfedezett humoristáknak, akik szerinte valamiért mind kockás ingben járnak.

Azért is jó a tehetséggondozás a kutatással szemben, köpte be a végén Béfé, mert az RMDSZ eddig mindig felajánlott ezer lejt a legjobbnak, de most nem kell.

Ja és a címoldali képen Bálint Ferenc, Jakab Adorján és Tóth Szabolcs látható. Balról jobbra. Ha valaki tényleg most látná őket először.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.