Teréz anya-díj erdélyi fiúknak

Több tucat számítógép, képernyő, nyomtató és számítástechnikai felszerelés jutott el Erdélyből Afrikába a Budapest–Bamako Rally során a Sapientia jóvoltából. A csapat tagjai Teréz anya-díjat kaptak.
Hirdetés

Sokáig nem is tudták a Budapest–Bamako Rally szervezői, hogy milyen óriási mennyiségű adománnyal utazott Banjulba a kolozsvári Transilvania 4 Africa héttagú csapata és ezért a legnagyobb humanitárius tettért járó Teréz anya-díjat már jó előre „lefoglalták” egy belga csapatnak, amely egy rohammentőkocsival lepte meg a helyieket.

Amikor viszont a célba érkezés után kiderült, hogy az összes résztvevő adományait szállító két TIR-kocsi egyikét majdnem teljesen az erdélyi fiúk töltötték meg, akkor nekik is kiosztottak egy Teréz anya-díjat.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jóvoltából több tucat számítógép, képernyő, nyomtató és számítástechnikai felszerelés jutott el Afrikába, az intézmény emellett részt vállalt a csapat bemutatkozó anyagainak elkészítésében, és az utat dokumentáló film megszerkesztésére is vállalkozott.

 

Hirdetés