Új kormányprogramja van Romániának: kedden fogadják el

Victor Ponta betartotta a Traian Băsescu államfőnek tett ígéretét: az új kormány megszülte saját, az RMDSZ-el való egyezkedések megállapodásait is tartalmazó programját.
Hirdetés

Mint ismeretes, az elnök azzal a feltétellel nevezte ki az új minisztereket, hogy Ponta a parlament előtt vállal felelősséget az új kormányprogramért. Ezt kedden terjesztik a törvényhozás elé.

Victor Ponta a mai kormányülés elején azt mondta: az új program szinte teljes egészében a 2012-ben elfogadott kormányprogramból ihletődött, csupán néhány azóta megvalósult célkitűzést kellett törölni. Román hírforrások szerint az USL-re való hivatkozásokat is törölték Traian Băsescu államfő kérésének megfelelően.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a Transindexnek azt mondta: az új program a magyar szövetség kormányzati szerepvállalásának feltételeit rögzítő egyezségből „minden szükséges részlet” szerepel az új kormányprogramban.

Egyebek közt arról állapodtak meg, hogy az új kormány az esetleges régiók kialakításakor figyelembe veszi az RMDSZ elvárásait, és életbe léptetik a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának megszervezéséről kötött korábbi megállapodást. A felek vállalták egy olyan törvénytervezet elfogadását, amely lehetővé tenné a helyi önkormányzatoknak, hogy saját zászlójukat is kifüggeszthessék a közintézményekre a román és az uniós zászló mellett.

Hirdetés