Az RMPSZ választ ad arra a kérdésre, hogy miért tanuljon magyarul a gyermek. Nem is egyet.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége nyílt levelében arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy segítsék a jövő tanévre vonatkozó beiskolázási terv megvalósítását.
És akkor lássuk, miért fontos, hogy magyarul tanuljon a gyermek?
• Mert az anyanyelven való írás, olvasás minden egyéb iskolai tanulás alapja.
• Mert anyanyelvén gyorsabban, pontosabban tanul, és a tanultak könnyebben bevésődnek az emlékezetébe.
• Mert az anyanyelven való tanulás a műveltség alapja.
• Mert az egyre bővülő ismeretek megszerzésének feltétele a fogalomalkotás, és ez anyanyelven a legegyszerűbb.
• Mert az anyanyelv ismerete alapja más nyelvek tanulásának.
• Mert anyanyelvén érti meg leginkább választott szakmája mesterségbeli fogásait.
• Mert ez által kapcsolódik be a magyar kultúrába, érti meg szülei, nagyszülei életfelfogását, céljait, szokásait, vallását.
• Mert az általános ismereteken kívül a magyar nyelvű oktatás olyan képességekre is megtanítja, amelyek szükségesek az adott társadalomban való létezéshez.
• Mert az anyanyelven történő tanulás nélkül elszakad a közösségétől.
• Mert hisszük, tudjuk, tapasztaljuk, hogy nem kerül hátrányos helyzetbe, nem fog kevésbé érvényesülni az, aki mindvégig magyarul tanult az iskolában. Az egyre bővülő magyar egyetemi hálózat, főiskolai képzés is (Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) sokféle lehetőséget biztosít a továbbtanuláshoz. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az anyanyelvét és a román nyelvet is jól ismerő diáknak több lehetősége van például a szakirodalomban való tájékozódásra.
Arra is kitérnek, hogy a magyar nyelven való tanulást a magyar állam is támogatja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által kiírt „Szülőföldön magyarul” pályázat révén. Mint írják, a szervezet közreműködésével tavaly 157 ezer óvodás, általános és középiskolás tanuló részesült egyszeri oktatási-nevelési és taneszköz támogatásban.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.