Veszélyben az Arad megyei vidéki igazságszolgáltatás

Megszűnhet az Arad megyei Kisjenő és Honctő törvényszéke. A kormánypártokat úgy tűnik, nem érdekli. Az aradi törvényszék elnöke viszont mellettük lép fel.
Hirdetés

Hónapok óta lóg Damoklész kardja a kisjenői és honctői törvényszékek fölött, ám eddig Aradról sem a szociáldemokraták (PSD), sem a liberálisok (PNL) vagy konzervatívok (PC)mint kormánypártok nem emelték fel hangjukat az igazságügyi minisztérium által kezdeményezett bezárási szándék ellen.

A két törvényszék megszüntetéséről megszületett a döntés, de a végrehajtás szerencsére késik, ezért Silvia Nădăban, az aradi törvényszék elnöke pénteken bejelentette, mindent megtesznek azért, hogy a két településen megmaradjanak a törvényszékek: érvei között szerepel, hogy Arad megye, lévén a határ mellett, sokkal több peres ügyet kell megoldjon, Honctő pedig egy olyan térségben van, ahol az emberek szegények, nincs pénzük, hogy peres ügyeikkel Borosjenőbe, vagy Aradra utazzanak.

 

Hirdetés