Földet ér a hallgatás?

„Földet ne adjatok el! – mondta apánk még halálos ágyán is. A folytatásra már nem volt szuflája, de tudtuk kívülről, mert korábban százszor elismételte: „A föld mindig érték, a legínségesebb időkben is megment a bajtól!”

(…)

Ma már mások a szokások, fellazultak a kisebb közösségeket védő erkölcsi normák, csak a pénz számít. Ezzel magyarázható, meg az alacsony árakkal, hogy a határövezetben sok magyarországi ingatlant az itteni (szatmári, váradi, károlyi, aradi) újságokban kínálnak megvételre. Sokszor bagóért.

(…)

Közben kiszivárgott, hogy Budapesten kitalálták a Földet életjáradékért programot, melynek lényege: ha határon túli magyarok a magyar államnak adják el földjeiket, életjáradékot kapnak.

(…)

Vajon milyen egyetemeken tanulnak, hol képezik a magyar és a román diplomatákat, mert a románok soha nem locsognak ki előre semmit. Alkalmasint tudják, abból sok félreértés, netán botrány lehet, aztán oda a lényeg. Emlékezzünk csak: Bukarest minden előzetes propaganda és sajtónyilatkozat nélkül, szép csöndben megadta a moldáviaiaknak a román állampolgárságot.

Olyan csöndben, hogy Európa csak két év múlva tudta meg. Remekül érvényesítve a román nagypolitika hagyományos eszközét: hallgat és csinálja! Vagyis tace si face. Budapest pedig mekkora felhajtással kezdte meg a „nemzet egyesítését”. Hónapokig szónokoltak róla a parlamentben, naponta többször elénekelték a Himnuszt, dagadtak a mellek a hazafias büszkeségtől. Lett is botrány belőle.”