Erdély jobban teljesít, mint Bukarest

Legalábbis is a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint. Ki tesz be többet a közösbe, és ki kap vissza kevesebbet, mint amennyit beletett?
Hirdetés
Horea Uioreanu a LOOK TV-nek adott interjújában azt mondta, szerinte jelenleg 20-szor kevesebb pénz jön vissza Bukarestből, mint amennyivel az erdélyi megyék hozzájárulnak a román bruttó össztermékhez.
 
„Ősi rivalizálás, több száz éve tartó ellentét ez erdélyiek és déliek között, nem új keletű a vita. Valamikor volt egy kölcsönös bizalom egymás iránt, ez nagyrészt annak köszönhető, hogy volt egy erdélyi miniszterelnökünk, a 30-as években. Az erdélyi embert mindig becsületesnek és dolgosnak tartották. Ezt a mítoszt mára sikerült teljesen lerombolnunk. De hiszem azt, hogy a közel jövőben újjáéleszthetjük még, amennyiben kitartunk a szorgalmunk mellett” – véli a tanácselnök.
 
Horea azt is elmondta, hogy 1919-ben az erdélyiek pénze Románia bruttó nemzeti össztermékének 85 százalékát tette ki.

„Távol álljon tőlem bármiféle nacionalizmus. Nem Erdély függetlenségét kérem. Csupán annyit, hogy az innen az államkasszába kerülő források, ugyanolyan arányban kerüljenek vissza, mint ahogy Bukarest fele visszakerülnek.” 

 

GDP/fő a romániai megyékben. A CNP (Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal) adatai alapján
 
Kolozs megye élen áll a GDP növekedéséhez való hozzájárulás terén, azonban a 24. a listán az államkasszából kapott összegek tekintetében.
 
„Nem akadályozhatod egy régió fejlődését, azért mert mások fejlesztésére van szükség” – tette még hozzá a Kolozs Megyei Tanács elnöke.

Hirdetés