// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Befogja szatelitjeit Kolozsvár

// HIRDETÉS

A helyi közszállítási vállalat buszaival köti még inkább magához a szomszédjait: Feleket, Szászfenest, Magyarlónát, Kajántót, Györgyfalvát, később Apahidát.

Hétvégén több helyközi járatot indít a kolozsvári RATUC. Azért hétvégén, mert március elseje épp szombatra esik. És azért változtatta a kimondhatatlan CTPCN-re a nevét a kolozsvári önkormányzatnak alárendelt RATUC közszállítási vállalat, hogy indulhasson a helyközi járatokra kiírt versenytárgyaláson.

Ennek eredményeként naponta több járatot indít (vagy már indított) a Cipariu térről Györgyfalvára, Felekre és Bányabükkre, a monostori végmegállóból Szászfenesre és Magyarlónára, a Széchenyi-térről Kajántóra és Kisbácsba.

Perel a konkurencia

Annak ellenére működteti idén is kisbácsi járatát, hogy annak versenytárgyalásán még nem vehetett részt, és a Fany magáncég nyerte meg. A Fany ezért pereli is a helyi közszállítási vállalatot. A kisbácsi lakosok pedig egyszerűen bojkottálják a Fany járatait, mert az nem hozza be őket a városközpontba, és nem szeretik azt a gyakorlatot sem, hogy a jegyet a buszsofőrnél kell megvenni, mert ez nagyon elnyújtja a felszállást.

Ma főleg a szászfenesi járatokat reklámozta be a CTPCN igazgatója és a község polgármestere közös sajtótájékoztatójukon. Szászfenesre a Fany évek óta szállítja az utasokat, de csak a főúton vannak megállói. A kolozsvári vállalat úgy kerülte el, hogy közvetlenül rivalizáljon a Fanyval, hogy útvonalait kiterjesztette az óriásközség "negyedeire" is: egyik a Dózsa György utcáig viszi az utasokat, a másik a Vár utcán. 

Ennyibe kerül

Szászfenesre napi 47 járatot terveznek, vagyis átlagban 20 percenként közlekedne egy busz, de a járatsűrűséget az igényekhez igazítják: csúcsidőszakokban 5-10 percenként indul busz. Az első és utolsó járat indulási időpontja igazodik a többi kolozsvári járatéhoz: reggel öt és este tizenegy között közlekednek majd ezek a járatok. 

A jegy 3 lejbe kerül, Fenes belterületén 2 lejbe. A bérlet havonta 90 lej lesz, Magyarlónáig 110 lej, és ehhez minden bérletes választhat egy kolozsvári vonalat, amelyet ingyen használhat. Tanulók és egyetemi hallgatók ingyen közlekedhetnek, mint minden, Kolozsváron tanuló diák. Azok a diákok, akik ezt valamiért nem tudják igénybe venni, 45 lejért válthatnak bérletet.

Idén a kolozsvári városháza egymillió eurót szán a diákok ingyenes, illetve kedvezményes utaztatásának támogatására. 

Dugótlanítanak

Jegyeket és bérleteket a fenesi járatokra a Fenesen a községházán, a Cetatea Fetei utcán, illetve a monostori végmegállóban lehet vásárolni. A fenesi községháza ráadásul olyan határozatot fog hozni, hogy a buszok nem állhatnak egy percnél tovább egy-egy megállóban. Épp azért, hogy megszüntesse azt a gyakorlatot a Fany járatain, hogy a jegyeket a buszsofőr árulja.

A fenesi polgármester abban is reménykedik, hogy a járatok gyakoribbá válásával egyre több helybéli választja majd a közszállítást a saját személygépkocsi helyett, és így csökken valamelyest a község főútvonalán naponta többször is kialakuló forgalmi dugó. Ez az út ugyanis Kolozsvár nyugati kapuja, itt hajt a városba mindenki, aki a nyugati határról, Nagyváradról, a Pólus Center plázából vagy épp az észak-erdélyi autópályáról érkezik.

A kolozsvári közszállítás április elsejétől becsatlakoztatná Apahidát is a metropolisz-övezet utasszállításába, de itt az időpont még nem teljesen biztos. Hogy a környező falvakba honnan és mikor indulnak járatok mennyiért, ezen a linken lehet megtekinteni. A lista alján kell keresni az M mint metropolisz-övezet jelzésű járatokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.