Ukrajna vérzik, Románia ukránosodik

A kijevi vérfürdő és az ukrajnai helyzet súlyos megromlása, a felkelés végkifejletétől függetlenül, mélyrehatóan fogja befolyásolni egész Kelet-Európát, illetve a Nyugat és Oroszország közötti kapcsolatokat. Ukrajnáról minden románnak eszébe kellene jutnia, az ország sorsa szempontjából milyen sokat jelent az Egyesült Államokkal meglévő szövetség, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz tartozás. Ezekben a bizonytalan időkben Victor Ponta és az őt támogató oligarchia pontosan azt a fajta „virtuális politikát” hozza létre, ami ellen az ukránok az életük feláldozásával lázadnak fel.
Akár harcba veti Janukovics a hadsereget, ahogy azt az oroszok kérik és a tüntetők vérébe fojtja a kijevi forradalmat, akár az európaiak védelmében elhagyja Ukrajnát, nehogy úgy járjon, mint Ceauşescu, akár beavatkoznak az oroszok és valódi polgárháború robban ki, Romániától keletre (és északra), a helyzet mától kezdve már sohasem lesz ugyanaz, mint eddig volt. A határhoz nagyon közel, tekintettel a Csernovicban történtekre, olyan konfliktusnak vagyunk a tanúi, mely mélyrehatóan és olyan módon érint bennünket, amit csak most kezdünk felfogni. Míg a grúziai háború után az amerikaiak felhozhatták a kapcsolatok újraindítását Moszkvával, Ukrajna túl nagy és túlságosan fontos ahhoz, hogy az ezekben a napokban zajló mészárlás és következményei ne okozzanak földrengésszerű változásokat az Egyesült Államok és az Európai Unió, másrészt Oroszország és szatellitjei között. Ami azt jelenti, hogy Romániának egyértelműen állást kell majd foglalnia.
Ez az álláspont, természetes módon, csakis egy lehet: az elnyomás áldozatai mellett, az Egyesült Államok és Európa oldalán és a Gonosz Oroszország által támogatott erőkkel szemben. A két nap alatt meghalt több tíz civil után már nincs helye a hatalom és az ellenzék között politikai párbeszédnek, ahogy azt Külügyminisztériumunk kéri. Ez egy fekete-fehér helyzet: vagy most távozik Janukovics és megállapodnak egy forradalom utáni politikai menetrendben, vagy széleskörű megtorlás következik, aminek akármi lehet a vége, még az ország szétszakadása is.
Az a gond, hogy a bukaresti kormány folyamatosan fenntartotta a kétértelműséget és maszatolást, ami keleti kapcsolatait illeti, akár Ukrajnáról, Oroszországról vagy Kínáról van szó. Victor Ponta a lehető legvilágosabban kifejezte azon ambícióját, hogy gazdasági, de politikai nyitást is kezdeményezzen Oroszország és Kína irányába. Az a kitartás, amellyel Ponta még tegnap is védelmébe vett néhány, az orosz szférához (KazMunai Gaz) vagy a kínaihoz (Huawei) tartozó gyanús céget, mindent elárul arról, hogy van valójában Ponta „lelke” és mi az elképzelése Románia jövőjéről. A keleti diktatúrákból érkező állami cégeket (lásd a fenti példákat) azért hozták létre, hogy kiszolgálják a helyi despotát és a kölcsönös érdek alapján igazodjanak utóbbi igényeihez. A piac szabályai, a korporatista etika és a fogyasztók és polgárok érdekei zárójelbe tehetők mindaddig, míg az oligarchia és a politikai hatalom (az államkapitalizmus ügynökei) a korrupción és a szabályok eltorzításán keresztül kölcsönösen kiszolgálják egymás érdekeit. Minthogy az Európai Unió elsősorban a szabályok térsége, az érdekcsoportok stratégiai választása mindig is a Kelet lesz, mert ez az oligarchia természetes helye.
Victor Ponta és az oligarchia két támadást indítottak el párhuzamosan, melyek – egy esetleges győzelem esetén – az Andrew Wilson által „virtuális politiká”-nak nevezett jelenséget eredményezik. A két támadás a szabad piac és a kormányzati ellenőrzésen kívül tevékenykedő piaci szereplők, illetve a jogállam és az azt védelmező intézmények ellen irányul. Az utóbbi 25 évben példátlan, hogy a kormány megpróbálja maga alá rendelni a Nemzeti Bank politikáját és brutálisan beavatkozik a bankpiacon. Az, hogy a pénzpiacot szabályozni hivatott intézmények semmilyen bíróság által nem alátámasztott adminisztratív döntésekkel torzítják a piacot, és hogy az adó- és járulékpolitikával a nagy korporációkat részesítik előnyben a kis- és középvállalatok, fogyasztók és adófizetők rovására, a szabad piacra alapjaira mért csapást és átlátszó kísérletet jelent arra, hogy a nemzetgazdaságot a Pontát hatalmon tartó érdekcsoportoknak rendelje alá.
A nemzetgazdaság forrásainak ilyenfajta eltulajdonítása nem történhet meg közigazgatási és törvényhozási visszaélések nélkül. Ezért ki kell iktatni a jogállamot, még akkor is, ha ez a DNA, az ANI, a Legfelsőbb Bíróság, a nép ügyvédje, az Alkotmánybíróság, vagy a SRI kiiktatását és/vagy alárendelését jelenti. (A SIE sem ússza meg, mert egy Oroszország és Kína felé irányuló „nyitási” politika összeütközésbe fog kerülni a nemzeti érdekekkel és ellenőrzés alá kell vonni a SIE-t, nehogy felmerüljön valamilyen belső ellenállás.)
Ezeket a támadásokat a média megkaparintására és a független hangok minden eszközzel történő kiiktatására irányuló agresszív kampány kíséri, melyeket Wilson „politikai tehnológiá”-nak nevez és ami Oroszországra és Ukrajnára jellemző. A brit professzor a „politikai technológia” három alapvető jellemzőjét határozza meg. Valódi tartalom nélküli, a hatalmi kapcsolatok manipulálására szánt „virtuális politikai termékek”-et generál. Az USD, például, a legújabb virtuális politikai termék a román piacon. A második a Kompromat, az ellenfelek ellen az oligarchia által ellenőrzött médián keresztül megszakítás nélkül indított támadások, a harmadik pedig a „dramaturgia”, látványos fordulatokkal megoldott mesterséges konfliktusok és válságok létrehozása (lásd a Johannis-ügy által kiváltott kormányválság). Ezek eredménye a „virtuális politika”, egy zárt, Ukrajnára jellemző társadalom. Egy másik szövegemben, melyben kitértem Andrew Wilson elemzésére, a következőket hangsúlyoztam ki: „Az ilyenfajta virtuális politika gyakorlásának feltétele egy erős és erkölcstelen elit (oligarchia), egy passzív választói közösség jelenléte, a civil társadalom hiánya és a médián keresztül továbbított információ ellenőrzésének kultúrája”. Márpedig pont ez az „ukránosodás” lényege.
Miközben az ukránok az életüket adják azért, hogy megszabaduljanak ettől a fojtogató rezsimtől, mely csak kétségbeesést és szegénységet nyújt, Bukarestben a Románia ukránosítására irányuló tudatos kísérlet tanúi vagyunk. Ez az év tényleg sorsdöntő lesz. Románia szerencséje, hogy maga mellett tudhatja Európát és Amerikát. Balszerencséje, hogy Európa és Amerika helyettünk nem szabadíthatja fel Romániát a saját oligarchiája alól.