Olvasson még:
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára.
Kolozsváron a Református Kollégium például templomi hirdetésben próbál “mesterembereket” toborozni.
Eközben Szatmár megyében ugyan 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő a Krónikának elmondta, egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára.
Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést.