Kolozsvár épp Bálint-napon csatlakozott ahhoz a nemzetközi tiltakozó akcióhoz, amelyet a hajléktalanokat közterekről eltávolító szabályok és hatósági gyakorlat ellen kezdeményezett a magyarországi Társaság a Szabadságjogokért és a Város Mindenkié mozgalom.
A civilek úgy gondolják, a hajléktalanok eltávolítása a közterekről nem oldja meg a szociális problémát, csak áthelyezi máshova, ahol a jómódú középosztály kevésbé találkozhat vele. Ráadásul emberi alapjogokat sért a hatóság, amely üldözi, bírságolja és börtönbüntetéssel sújtja a hajléktalan személyeket, ha azok „életvitelszerűen” tartózkodnak köztereken – áll az akció felhívásában.

A kolozsvári civilek piknikként hozták vissza a kérdést a városközpontba: a Szent Mihály-templom mögötti parkolóba. Épp szemben a kolozsvári magyar konzulátussal. Lobogtak „A város mindenkié” és „Senki sem illegális” feliratok, miközben az Ételt, ne bombát csoport finom káposztás pityókatokányt szervírozott a verespatakos tüntetésekről már jól ismert, nagy, fekete fazékból a verespatakos tüntetésekről már jól ismert arcoknak.
Úgy két tucatnyian tartózkodtunk életvitelszerűen a parkolóban: konkrétan ültünk és ettünk, szinte mindenki megkóstolta az étvágygerjesztő aktivistamenüt. A demonstratív étkezés közben, után néhányan a feliratokat tartották, mások szórólapoztak a forgalmas parkolóban, vagy kisebb csoportokban beszélgettek: magyar, román és angol szót is hallottam.

Gyorsan megjelent a rendőrség is, vagyis begurult az egyetlen sávra, amely a Mărăști negyed felé visz. A fellépés azonnali eredménye egy pár perces dugó lett a közszállításban.
Bő negyedóra múltán megjelentek az első rászorulók, főként idősebb férfiak, akik nagyon megörültek a meleg ételnek és a kedves, de nem atyáskodó invitálásnak.
Mivel vissza kellett rohannom az irodába szerkesztőségi gyűlésre, nem tudom, hogyan ért véget az akció, remélem, nem léptek közbe a közelben álldogáló rendőrök és csendőrök. Hacsak nem egy tányér meleg ételért.

Hogy ne csak a kajáról essen szó, tessék pár mondat az akció felhívó szövegéből az intellektuálisan is kiéhezetteknek:
»Ma Magyarországon az „életvitelszerű tartózkodás” tiltása arra a szemléletre épül, amely az adófizető (a „jómódú” bürger) előjogának és közvetett tulajdonának tekinti a köztereket. Hasonló szemlélet áldozatai a kolozsvári pataréti és más külvárosi területeken „illegálisan” élő családok, ahol az iskoláztatás, esetleg a hivatalok előtti egyenlőség gyakorlata sokszor csak közbenjárók, szociális munkások segítségével eszközölhető ki.«