STS-botrány: újabb palotaháború

Ponta szerint Marcel Opriş, a Különleges Távközlési Szolgálat vezetője felelős a légi balesetért, Băsescu ezzel szemben védi az emberét, minthogy Oprişt ő nevezte ki még 2005-ben. A vita hátterét illetően egészen meghökkentő spekulációk is születtek.
Hirdetés

Az egyre feszültebbé váló kampányhangulatban újabb olyan téma akadt a romániai közbeszédben, amely miatt újabb frontot nyitott az egymás elleni küzdelemben a jobbközép Traian Băsescu és a kormányzó Szociálliberális Unió (USL). Az ürügyet a két héttel ezelőtti, Kolozs és Fehér megye határán bekövetkezett, két halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencsétlenség szolgáltatta. Ismeretes, hogy a hegyes-erdős terepen közel hét órába telt, amíg megtalálták az áldozatokat, Victor Ponta miniszterelnök szerint pedig ezért az egyik fő felelős a Különleges Távközlési Szolgálat (STS), amely az állami apparátus intézményei közötti kommunikációt felügyeli és bonyolítja, amiért nem volt képes bemérni az áldozatok mobiltelefonjainak helyzetét. Ezért a kormányfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) összehívását kezdeményezte, hogy az váltsa le Marcel Oprişt, az STS vezetőjét. (Krónika)

Traian Băsescu államfő azonban nem egyezett bele, mondván: hamis az a kép, miszerint az STS nem tette a dolgát, és egyenesen hazugságnak nevezte, hogy a szolgálat képes pontosan bemérni a maroktelefonok helyét. Az ügyet ezért politikai indíttatású akciónak minősítette, és leszögezte: a felelősség nem Oprişé. Ponta viszont keresztül akarja vinni ötletét, és a CSAT hatásköréből törvénymódosítás útján a belügyminisztérium alárendeltségébe utalná az STS-t. 

Az államfő és a kormányfő közötti újabb konfliktus egyrészt része a kampányban egyre fokozottabbá váló kommunikációs csatának. Az elnök újabb témában próbálja lejáratni Pontát, megkérdőjelezni a kormányfő és a kormány hitelességét, miközben Ponta épphogy eltolná magától a felelősséget.

Băsescu régi, jól bevált panelját vette elő, amikor gyakorlatilag hazugnak nevezte Pontát, ez a minősítés a miniszterelnök plágiumbotránya óta gyakorta visszatér az elnök beszédeiben. Emellett Ponta és az általa vezetett kabinet hozzáértését is megkérdőjelezte, amikor a közlekedési és a védelmi tárca felelősségéről beszélt a baleset utáni szervezetlenség kapcsán, sőt egyes források szerint a két miniszter menesztését szorgalmazta. 

Băsescu emellett már csak azért is védi Oprişt, mert az STS vezetője az ő emberének számít, ő nevezte ki még 2005-ben. 

Hirdetés

Az ügynek ugyanakkor egyes bukaresti elemzők szerint más háttere is van. Az STS fölötti irányítás megszerzését állítólag azért szeretné a kormány megszerezni, mert ezen szolgálaton keresztül akár a választások eredménye is befolyásolható, ez továbbítja ugyanis a szavazókörökből az adatokat a központba. (hotnews.ro)

Ez persze spekuláció is lehet, de az mindenképpen egyértelmű, hogy a jobbközép és a balliberális oldal között utóbbiak 2012 decemberi, kétharmados győzelme ellenére is tovább dúl a hatalmi harc az állami intézmények, főleg pedig a különböző hírszerző szolgálatok fölötti irányítás megszerzéséért. A kormány most egy szerencsétlenséget használt ki ürügyként ahhoz, hogy támadást intézzen az államfő ellen, és egyben megpróbáljon irányítása alá vonni egy fontos szolgálatot. Mindez azt jelzi, hogy a kampányküzdelem még akkor is egyre közelebb kerül a totális háborúhoz, ha ezúttal a balliberális oldal nem próbálja meg az „atomfegyvert”, Băsescu felfüggesztését bevetni.

 

Hirdetés