A magyar állam bűnös volt a holokausztban

A zsidók mentésében kevesen vettek részt Magyarországon, a deportálásokban való együttműködők száma nagy volt, a közömbösöké még nagyobb.
Hirdetés

Bocsánatot kért a magyar állam nevében a holokausztért Magyarország ENSZ-képviseletének vezetője csütörtökön New Yorkban, a magyar holokauszt 70. évfordulójára emlékező konferencián – írja a maszol.ro az MTI-re hivatkozva.

 
„Bocsánatkéréssel tartozunk az áldozatoknak, a magyar állam bűnös volt a holokausztban. Először azért, mert nem védte meg saját állampolgárait a pusztulástól, másodszor pedig azért, mert segédkezett és anyagi forrásokat biztosított a népirtáshoz” – mondta Kőrösi Csaba a világszervezet New York-i székházában. 
 
„Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért. Ennek a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek részévé kell válnia a nemzeti emlékezetnek és identitásnak” – tette hozzá a nagykövet. 
 
A misszióvezető kérdésre válaszolva beszámolt a magyar kormány intézkedéseiről az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében, és megemlítette, hogy Budapesten él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, amely reneszánszát éli, amit a kormány is támogat.
 
Carol Rittner, a New Jersey-i Richard Stockton College holokauszt- és népirtáskutató professzora a magyar vészkorszakról tartott történelmi áttekintésében rámutatott, hogy miközben a zsidók mentésében viszonylag kevesen vettek részt Magyarországon, a deportálásokban való együttműködők száma nagy volt, a közömbösöké pedig még nagyobb. Hangsúlyozta, hogy a több százezernyi ember magyarországi és európai segédkezése nélkül az áldozatok száma kisebb lett volna.

Hirdetés