// 2025. október 1., szerda // Malvin

17. századi temetőt tártak fel Szeben központja mellett

// HIRDETÉS

A szebeni Astra múzeum zászlaja alatt dolgozó archeológus csapat szerint elképzelhető, hogy járványtemetőről van szó.

A 8000 négyzetméteren zajló régészeti feltárás helyszíne a Szeben folyó bal partja, pontosabban egy olyan parcella, ahol egy magánvállalkozó befektetési projektet kezdeményezett. Indokolt esetben ilyenkor kötelező a régészeti feltárás.

Ezúttal, ha úgy tetszik, nagy hal akadt a horogra: egy 30 sírból álló temetkezési helyre leltek a régészek, többek között. 10 sírban érméket is találtak, melyek közül a legkorább 1577-ből, a legkésőbbi 1619-ből származik.

(Fotó: Turnul Sfatului)

A régészek szakvéleménye szerint a temető a 17. század első felében jött létre, ugyanis a helyszín nem szerepel Magyarország első katonai felmérésében (az úgynevezett jozefiniánus térképen), amelynek erdélyi részét az 1760-as évek végén, illetve az 1770-es évek elején végezték el.

Az eddigi kutatások alapján két dolog figyelemre méltó: a temető viszonylag rövid ideig működött, és többnyire gyermekeket hantoltak oda. A régészek szerint elképzelhető, hogy egy járvány nyomán hozták létre, amikor viszonylag rövid idő alatt sok ember halt meg. A földi maradványok bioarcheológiai vizsgálata további hasznos adatokat szolgáltat majd az eltemetettek nemére, életkorára és egészségügyi állapotára vonatkozóan.

Az ásatási helyszínen összesen 88 objektumot azonosítottak: sírokról, épületmaradványokról, ipari létesítményekről, kohókról, különböző hálózatokat kiszolgáló gödrökről és sáncokról van szó. A régészeti leletek között kerámiák, üvegtárgyak, érmék, fémtárgyak találhatók, datálásuk a 14. és 20. század közé tehető.

(Fotó: Turnul Sfatului)

A kutatások értékelése természetesen tovább folyik és a szakemberek valamikor a belátható jövőben előállnak a végeredménnyel. Majd örülünk neki! Annak még jobban örülnénk, ha például elegendő pénz állna a rendszeres, tervszerű régészeti feltárásokra Erdélyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Fall Sándor

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Gyula és Rózsika a Hójába mennek nyaralni

Sánta Miriám

Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit adott a sakknak a mesterséges intelligencia?

Sólyom István

Nagyot változott a királyok játéka azóta, hogy Garri Kaszparovot legyőzte az IBM számítógépe.

Mérgező növényeink – szépek, de figyelmeztetnek

Sánta Miriám

Noha Erdély-szerte szedhetünk ehető vadnövényeket, ezeket egészen biztosan nem szedhetjük le, ha kedves az életünk. Mérgező növényeink csodálatra méltók, ezért hagyjuk őket a helyükön, alább viszont olvashatunk róluk néhány érdekességet.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pornón innen és túl – mi menti meg az unatkozó embert?
Főtér

Pornón innen és túl – mi menti meg az unatkozó embert?

Arról, hogy miért lenne fontos továbbra is a Vezúv lejtőjére építeni a városainkat.

Négyszáz lejes támogatást kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok
Krónika

Négyszáz lejes támogatást kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok

Négyszáz lejes segélyt kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok – közölte kedden Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.

Mától tiszta, ki dönt a légtérsértő drónok, katonai gépek lelövéséről Romániában – hírmix
Főtér

Mától tiszta, ki dönt a légtérsértő drónok, katonai gépek lelövéséről Romániában – hírmix

További híreink: Mégis meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésplafonját, csütörtökön pedig pszichiátriai intézetbe szállították az iskolákat, kórházakat fenyegető fiút, akit szerdán vettek őrizetbe.

Jön a csapadék és a hideg: megvan, hogy melyik éjszaka havazhat
Székelyhon

Jön a csapadék és a hideg: megvan, hogy melyik éjszaka havazhat

Az egész ország területére kiterjedő csapadékos időszak következik a napokban, a magasabb területeken havas eső, havazás is várható. Nagyjából október közepéig hidegebb idő várható, mint ami az időszakra a sokéves átlag alapján jellemző.

Magyar tulajdonba került egy erdélyi útépítő cég
Krónika

Magyar tulajdonba került egy erdélyi útépítő cég

A magyar Duna Aszfalt többségi részesedést szerzett a brassói székhelyű, út- és hídépítésre szakosodott Euro Strada nevű cégben.

Nyolcéves gyermeket haraphattak meg a nemi szervénél iskolaidőben
Székelyhon

Nyolcéves gyermeket haraphattak meg a nemi szervénél iskolaidőben

Vizsgálatot indított a rendőrség, miután egy nyolcéves tanulót állítólag megharaptak a nemi szervénél egy konstancai iskolában. Még nem tudni pontosan, hogyan történt az eset.

// még több főtér.ro