Fotó: Facebook/Salvamont
Fotó: Facebook/Salvamont
További híreink: Jövő héten megint előfordulhat, hogy megbukik a kormány, a rendőrök pedig megtáltosodtak az elmúlt héten: tucatszám tartóztatták le a körözött személyeket.
Az országos hegyimentő-szolgálat vasárnap reggel azt közölte hivatalos Facebook-oldalán, hogy egy személyt holtan találtak a hegyekben, de hogy pontosan hol, azt nem írták.
Azt viszont igen, hogy mindössze 24 óra alatt 13 segélykérést kaptak, ennek nyomán pedig összesen 14 bajba jutott kirándulót hoztak le a hegyekből, közülük négyet kórházba kellett szállítani.
A Szeben, Arad és Neamț megyei Salvamonthoz 3–3, a Gorj megyeihez 2, a Krassó-Szörény és a Vrancea megyeihez pedig 1–1 segélyhívás futott be. Emellett az említett időszakban 32 olyan hívást is kaptak a hegyimentők, amelyben információkat és tanácsokat kértek tőlük a kirándulók a különböző hegyi ösvényekkel, kirándulóhelyekkel kapcsolatban.
Péntek éjszaka különben a hegyi csendőröknek is meg kellett menteniük két személyt a Bucsecs-hegységben, miután nem megfelelő lábbeliben, elemlámpa nélkül indultak kirándulni, majd a sűrű ködben eltévedtek. A hideg ellen védekezve a bajba jutott turisták egy jelzőtábla körül futottak, amíg a csendőrök – csaknem 9 órás keresés után – végre megtalálták őket.
A szakemberek egyre gyakrabban találkoznak olyan esetekkel, amikor a kirándulók nem visznek magukkal megfelelő felszerelést a túrázáshoz, emiatt kerülnek bajba, így mindenkit fokozott óvatosságra és felelősségteljes magatartásra intenek.
Jövő szerdán, szeptember 24-ikén dönt az alkotmánybíróság a kormány felelősségvállalással elfogadott második deficitcsökkentő csomagja ellen benyújtott panaszokkal kapcsolatban. Összesen kilenc ilyen óvás érkezett, az egyik a Legfelsőbb bíróság részéről – természetesen a különleges nyugdíjak ügyében.
Mint ismeretes, az új csomag a jelenlegi 70 százalékára csökkentené a bírák és ügyészek öregkori járadékát, a nyugdíjkorhatárt pedig esetükben 48-ról fokozatosan 65 évre emelné. A törvény elfogadása heves tiltakozást váltott ki az igazságügyi szektorban: a bíróságok és ügyészségek – a sürgősségi esetek kivételével – ideiglenesen felfüggesztették tevékenységüket.
A többi panaszt a csomag intézkedései, többek között az egészségügyi reform, az állami cégek reformja és az ingatlanadó növelése ellen a három szélsőséges párt, az AUR, a POT és az SOS Románia nyújtotta be óvást az alkotmánybírósághoz. A talárosok mindegyik benyújtott panaszról szerdán döntenek.
A döntés pedig már csak azért is lesz sorsdöntő, mert korábban a megszorítások főpapja, Ilie Bolojan miniszterelnök, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ és Dominic Fritz, az USR elnöke is nyilatkozott olyasmit, hogy a jelenlegi kormány elveszítheti a legitimitását, ha az intézkedéscsomag – amelyről a tervezettnél jóval hosszabb ideig tárgyalt a kormány – nem állja ki az alkotmányosság próbáját.
A szeptember 12. és 18. közötti héten a SIRENE-irodák közötti információcserének köszönhetően 607 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 458-at Románia területén – írja a Krónika.
A román rendőrség vasárnapi közleménye szerint a hazai hatóságok 16 európai elfogatóparancsot hajtottak végre körözöttek ellen, és 65 olyan személyt tartóztattak fel, akiknek a tagállamok megtagadták a belépését schengeni területre. Ugyanakkor őrizetbe vettek 189 személyt, akik ellen büntetőeljárás van folyamatban, és azonosítottak tíz eltűntnek nyilvánított személyt is.
A SIRENE-irodán keresztül történő információcserének köszönhetően a szóban forgó időszakban a román hatóságok által körözött 149 személyt azonosítottak a partnerországok területén. Közülük 29 személyt a hazai rendőrség európai elfogatóparancs alapján keresett, 19-nek a tagállamok megtagadták a belépését schengeni területre, további 28 személyt büntetőeljárásban való érintettségük miatt köröztek, 12-őt pedig a román hatóságok korábban eltűntnek nyilvánítottak.
Más szóval elég sűrű hetük volt a közegeknek.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.