// 2025. október 21., kedd // Orsolya

Oszkááár könyvespolca sok mindent elbír

// HIRDETÉS

Kortárs magyar irodalomra, slam poetryra vagy régi vágású irodalmi felolvasóestre vágysz? Netalán egy kocsma füstös félhomályában feledkeznél bele egy mély hangú költő szavalatába? Szerencsére Oszkááár könyvespolca sok mindent elbír.

Hétfőtől vasárnapig, naponta három-négy irodalmi találkozó színesíti a Kolozsvári Magyar Napok amúgy sem szürke programját. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája többek között meghívta Bréda Ferencet, Oravecz Imrét, Papp-Für Jánost, Potozky Lászlót, a Hévíz folyóirat, a Magyar Napló, továbbá a Mozdonytűz című antológia szerzőit egy-egy ígéretes író-olvasó találkozóra.  Hétfőn Laczkó Vass Róbert színművész Szép András és Szép Bálint zenészekkel, valamint Nagy Noémi Kriszta népdalénekessel közreműködve Kányádi Sándor által átköltött máramarosi jiddis népdalokat mutat be, míg kedden Szép András zongoristával közösen lép a közönség elé.

A Kolozsvári Akadémiai Könyvtár és az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár a kolozsvári könyvkiadás négy évszázadát mutatja be egy kiállítás keretében, a Szentimrei Alapítvány pedig a „régi” kolozsváriakra emlékezik a New York Kávéházban.

A II. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság döntőjére kedd este kerül sor szintén a New York Kávéházban. Meghívott slammerek: Süveg Márk (Saiid, AKPH) kétszeres magyar országos slambajnok, Gábor Tamás (Indiana) kétszeres magyar országos team slam bajnok.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Toót-Holló Tamás kőmisztérium-trilógiáját mutatja be, és még mindig csak a szerdai programnál tartunk. Versben élő találkozásokra invitál az ŐszinTE versszínház a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Csütörtökön már a Szabédi Emlékházban nyílt napozhatunk.

A Kriterion Könyvkiadó és a Kincses Kolozsvár Egyesület délvidékről vár vendégeket pénteken. Itt lesz Mák Ferenc író, Léphaft Pál újságíró és karikaturista, Sipflis Zoltán tévészerkesztő. 

Végül, de nem utolsó sorban a Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján, vasárnap 16 órától a New York Kávéházban a Hungarorím együttes Múlandóság vagy öröklét címmel mutat be verses-zenés irodalmi montázst.

Az irodalmi rendezvényekről bővebben itt olvashatnak.  

Fotó: Facebook/magyarnapok

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kamaszkor nem patológia, de a diákok mentális egészsége sem játék

Sánta Miriám

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?

A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Szántai János

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Továbbra is trollkodunk – de tudunk-e röhögni is magunkon? 2. rész

Fall Sándor

Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.

Amikor az erőszak és szenvedés újratermeli önmagát, kell valaki, aki feláll és megtöri

Sánta Miriám

Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro