Az ünnepséget Varnus Xavér orgonahangversenye tetőzi be.
Kolozsváron ünneplik május 22-én, Szentháromság vasárnapján a Magyar Református Egység Napját. A Magyar Református Egyház létrejöttének hatodik évfordulójára 65 egyházmegye és kilenc református egyházkerület képviselőit várják. Az esemény kiemelt rendezvénye a 12 órától, a Farkas utcai református templomban kezdődő úrvacsorás istentisztelet, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdeti az igét, majd a jelenlévő püspökök osztanak úrvacsorát.
Az istentisztelet mellett koncertek, gyerekfoglalkozások is lesznek, a Kétágú templomban tartják a hagyományos Szentháromság napi kórustalálkozót, a Farkas utcai templomban pedig Varnus Xavér orgonahangversenyére kerül sor a délután folyamán. A koncertre jegyeket itt lehet vásárolni.
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán a szászrégeni piciSófár, Kátai Zoltán és a Somos zenekar szórakoztatják az Egység Napjára érkezőket. A május 22-i ünnepség egyben kezdete a reformáció 500-ik évfordulójára való emlékezésnek, amely 2017. október 31-én ér véget.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.