Képzőművészeti premier a javából. Viszont az is premier, ahogy a megnyitó zajlik!
Albrecht Dürerre elsősorban azért lehet büszke a magyar ember, mert magyar volt. Ha ő nem is, hát valamelyik őse, aki Ajtóson becsukta maga mögött az ajtót, hogy leszármazottja, a művész atyja végül Nürnbergben kössön ki, és összehozza a történelem egyik legnagyobb reneszánsz alkotóját. A kis Albrechtet, hát persze.
Aztán mostanság a (kolozsvári) magyar ember azért is büszke lehet Albrecht Dürerre, mert a művész Kolozsvárra látogat. Ha nem is in persona, de 111 metszete formájában mindenképp.
A kolozsvári Néprajzi Múzeum termei (Unió utca 21.) dugig telnek a Nürnbergi Mester réz- és fametszeteivel. A kiállítás március 27. és június 7. között tekinthető meg, keddtől vasárnapig, délelőtt kilenc és délután öt óra között. A beugró 20 lej, kedvezményre jogosultaknak 10 lej.
Ami viszont furcsa, de nagyon: a megnyitóra holnap, március 26-án kerül sor, kizárólag meghívásos alapon. Értsd: elhozzuk az európai képzőművészet egyik koronázatlan királyának alkotásait, aztán zárt ajtók mögött megnyitjuk a kiállítást.
Van egy söre annak, aki megfejti e titokzatos döntés mögött megbúvó szabadkőműves rációt.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.