Viszont ha nem, akkor lemarad, ugyanis a helyek száma korlátozott.
Ingyenes irodalmi esttel Kolozsvárra érkezik Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész: január 23-án, szerdán, 18 órától lép fel a Vallásszabadság Házában Az igazat mondd, ne csak a valódit című műsorával.
A est során XX. századi magyar költők istenes verseiből hangzanak el szavalatok, az előadóművészt Négyessy Katalin gordonkaművész kíséri.
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a részvétel regisztrációhoz kötött, így aki részt szeretne venni az előadáson, ingyenes jegyét (igénylő személyenként kettőt) az IDEA Könyvtér könyvesboltjában, a Kossuth Lajos / December 21. sugárút 14. szám alatt veheti át csütörtöktől kezdődően, 9 és 17 óra között. Nem árt tehát korán kelni, mert a jegyeket biztosan hamar elkapkodják.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.