A Székelyföld főszerkesztő-helyettese lesz a legújabb Helikon-est vendége.
Fekete Vincét persze elsősorban költőként ismerjük, illetve ő volt a Helikon mára legendássá nemesült fióklapjának, a Serény Múmiának a szerkesztője, számos pályakezdő tehetség felfedezője.
Június 10-én, kedden este 6 órától tehát vele beszélget Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, Védett vidék cím alatt (ez Fekete Vince újabb verseskönyvének címe). Helyszín: a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja (I. M. Klein / Virág u. 17. sz., az emeleten).
Kolozsváron tombol a nyár, de nincs is jobb annál, mint a kávéház hűvösében irodalomról beszélgetni. Mi ott leszünk.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.