Boldogság juszt is a miénk, mondja Botházi Mária

Aki olvasott már Botházi Mária-tárcát – a Főtér olvasói itt és itt megtehetik –, tudja, hogy van valami összetéveszthetetlen abban, ahogyan a szerző nézi, aztán megírja a világot. Ha nincs ott a név a szöveg felett, akkor is érezzük egy-két mondat után, hogy ki a szerző, mert botházisak a mondatok és a (világ)szemlélet – és annál többet író aligha kívánhat magának, mint hogy legyenek olvasói. Úgy értve, neki legyenek olvasói, az ő olvasói, akik miatta olvassák, keresik, várják az újabb és újabb írásokat.

A mikrovilág: a távolság két, legfeljebb három, na jó, négy-öt-hat ember között, a férfi-nő kapcsolat, a házasság, a család, a közvetlen környezet tere; a makrovilág: Erdély; a lépték: a hétköznapok túlságosan is alábecsült, valójában – olvassák csak el! – oly sok izgalmat, furcsaságot, fonákságot rejtő ideje.

Botházi Mária írásait korábban az Erdélyi Napló hasábjain, még korábban a Transindexen olvashattuk – az idei ősztől pedig a Főtéren jelennek meg. És megjelentek ezek a szövegek kötetbe gyűjtve is, a Koinónia kiadónál, Boldogság juszt is a tiéd címmel. Mi több, be is mutatják: Kolozsváron, a Minerva házban (a Cs. Gyimesi Éváról elnevezett teremben), péntek délután 6 órától. Szerzőnkkel Tofán Koós Imola beszélget.

És hogy mi a helyzet a boldogsággal? Nagy titok ez, kérem szépen, de Botházi hátha elárulja.

• Életközépi álság
• Ügyes fenyő ez azért, drágám!