Életközépi álság

A férfi, az életközépi, olyan zenekarok zenéit hallgatja, akik odabasznak. Így mondja, megunta már szépíteni a dolgokat. Egy igazi banda odabasz, és kész. Ilyen a rákenroll. Sok ilyen zenekar van, szerencsére. A férfi ilyenkor elvan egyedül. Hagyni kell. Főleg, ha zenél is kicsit. Máskor videójátszik, na, ott aztán egy hatalmas fegyver ő, hulljon a férgese. Ajóédesanyját mindenkinek. Skandináv krimiket is olvas szürke arccal. Felesége szerint a skandináv életforma az igazi, az asszony skandináv szeretne lenni. Hősünk viszont azt mondja, a krimik és a filmek alapján valami nem stimmel arrafelé. Néha ő is szeretne skandináv lenni. Kemény filmeket néz, amelyek szintén odavágnak. Térdig tocsog vérben a főszereplő vagy kilövi magát az űrbe. Legyen igazság a földön. Nincs igazság a földön. A férfi, az átlagos és életközépi, vasárnap délután szokott így lázadni, meg esténként. Tíz és tizenegy között kábé. Hétköznap délelőtt befizeti a villanyszámlát.

A nő – szintén átlag, hasonkorú – is szereti a rock’n’rollt. Ő nem zeneértelmez, ugrálni szokott, hamar kipirul az arca. Csattog a fapapucs a konyhakövön. A nő persze az érzelmeket is szereti. Már csak a jó érzelmeket. Nem a gyilkosságosakat vagy ilyesmi. A szerelmi érzelmeket például. Hogy ismét egymásra találnak a. Vagy hogy Kovács Pisti (42), a középiskolai menősrác mégis nősül. Egy feleség számára ez kissé szomorú érzelem, de még belefér. Vagy a vásárlási érzelmeket. Gyakran meglepi magát ezzel-azzal. Olyankor másnak is vesz valamit, mert furdalja a lelkiismeret. A nőt – családanya, feleség, dolgozó meg minden (egy idő után olyan gyászjelentésszerű lesz az összes funkció felsorolása) – sok mindenért furdalja a lelkiismeret. A barátnője szerint igyekeznie kell, hogy leszarja. A lelkiismeretet, mármint. Ezért nagyon igyekszik. Ő igyekezve lázad: Pilates, kocogás, Alice Munro-novellák, színházi bérlet, román filmes újhullám, lakásátrendezés, néha kimenők, vörösborok. Olyankor nem pakolja ki a mosogatógépet. A nő is vasárnap délután, illetve esténként lázad, röviden. Azt mondja, elég fárasztó.

A férfi és a nő – vagy fordítva, csak tessék –  pluszmínusz negyven tehát, egész váratlanul. És nem is látszik rajtuk, azt hiszik. Mindig megállapítják, hogy a velük egyidősek rosszabbul néznek ki. Ez pluszmínusz negyven után már mindig így lesz. Hogy megállapítják. Sportolni kezdtek (hogy megállapíthassák), nagyon unják. Magukra néznek, és néha röhögniük kell. Nem csak sport közben, egyébként is. Nem gondolták volna, hogy ide jutnak. Hogy vinettát fognak majd lesütni. Hogy mindig ugyanoda teszik le a bőr irattárcát érkezéskor. Hogy vasalt inget akasztanak fel hátul az autóban. Hogy részletet fizetnek be tizedikén. Hogy szilvapálinkát töltenek a blokkfelelősnek. Hogy büszkén mutogatják gyerekeik fotóit, de már nem adnának gyereknevelési tanácsot senkinek. (Az a kezdő szülők privilégiuma. És a gyereket nem nevelőké.)

A nőt és a férfit – fordítva is lehet – a rock hozta össze, mondjuk. Házibuli volt és szabad életérzés. Lobogott a hajuk minduntalan. Ruganyosan lépdeltek Puma cipőikben. Kendőt kötöttek a csuklójukra, úgy tartották a magasba. (A csuklójukat.) Ilyenkor mindig szólt a rock.

Lélekben ma is felveszik azt a régi bőrdzsekit. De korán kell kelniük. Így hamar belealusznak a bódító gondolatba.