// 2026. november 7., szombat // Rezso

Újabb magyarellenes támadás: felgyújtották a KMKSZ irodáját Ungváron

// HIRDETÉS

Rövid időn belül ez a második erőszakos akció a magyar közösség ellen. A magyar külügyminiszter bekéreti az ukrán nagykövetet az incidens miatt.

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett.

Az MTI beszámolója szerint elkövetők kelet-európai idő szerint éjjel három óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző ablakát, és robbanóanyagot vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszintjének nagyobb része teljesen kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár.

A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat.

A mostani egy hónapon belül a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal

nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó.

Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján - mutatott rá az alelnök.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter közölte: az incidens miatt bekéretik Ukrajna budapesti nagykövetét a külügyminisztériumba.

Elmondta: hajnalban beszélt Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy a hatóságok jelzései szerint ismételten idegenkezűségről van szó a szervezet irodája elleni, egy hónapon belül már második támadás esetében.

„Egészen elképesztő folyamat" zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak - jelentette ki a miniszter.

Ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy

Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait

- közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: mindez elfogadhatatlan, és ha Ukrajna komolyan gondolja közeledését az EU-hoz és a NATO-hoz, féken kell tudni tartania a szélsőségeseket.

Közölte: kedden bekéretik Ukrajna budapesti nagykövetét, és azonnali hatállyal visszaküldik a nagyköveti értekezletre Budapestre érkezett ungvári magyar főkonzult és kijevi nagykövetet.

Emellett a külügyminiszter kedden találkozik az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, és ismét kezdeményezi, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti részében tevékenykedjen, hanem hozzon létre állandó jelenlétet a nyugati részén, Kárpátalján is.

A külügyminiszter megjegyezte: a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a kormány biztosítja a KMKSZ-nek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro