// 2025. december 26., péntek // Karácsony, István

Elképesztően sok orvos hagyta el az országot

// HIRDETÉS

Orvosválság van az egészségügyi miniszter szerint.

Orvosválsággal kell megküzdenie az országnak, miután hozzávetőlegesen 12.000 szakember külföldre vándorolt - nyilatkozta Florian Bodog egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevízió egyik vasárnapi műsorában.

A tárcavezető szerint a kisebb városok, a kisebb kórházak sínylik meg a leginkább az orvosvándorlást, a legnagyobb hiány aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosokból van. A miniszter elmondta, hozzávetőlegesen 12.000 orvos távozott külföldre, pontos számuk azonban nem ismert, mivel olyan szakemberek is kikérik a külföldi munkavállaláshoz szükséges, a szakmai képesítést igazoló iratokat, akik csak fontolgatják, hogy más országban keresik a boldogulást.

„A megoldás az, hogy hozzuk vissza őket az országba, hogy tartsuk itthon őket, ugyanakkor világos orvosképzési politikákat kell kidolgozni" - tette hozzá Bodog.

A miniszter elmondta, jelenleg a tárcának nincsenek pontos adatai a rendszerben dolgozó orvosok számát illetően, ezért létrehoztak egy humánerőforrás-központot, amelynek az lesz a feladata, hogy kimutatást készítsen az egészségügyben dolgozókról, illetve hogy felleltározza az ezen a téren észlelt problémákat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen jól felszerelt az orosz hadsereg
Krónika

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen jól felszerelt az orosz hadsereg

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk
Székelyhon

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk

Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

// még több főtér.ro