Megvizsgálják, hogy mivel etetnek bennünket a multik

A román mezőgazdasági miniszter is ráharapott a V4-ek által bedobott témára: van-e különbség az Európa különböző országaiban forgalmazott élelmiszerek minősége között?
Hirdetés

Románia öt nyugat-európai országtól kért engedélyt, hogy mintát vegyen az ottani élelmiszerekből – jelentette be hétfőn Petre Daea mezőgazdasági miniszter. A hatóságok azért kértek engedélyt a mintavételre, hogy összehasonlíthassák a Nyugat-Európában árult termékeket az itthon forgalmazottakkal, és megállapíthassák,

van-e minőségbeli különbség az azonos márkájú termékek esetében.

A miniszter közölte, pénteken Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Franciaország mezőgazdasági minisztereinek küldött levelet. Arra kért engedélyt, hogy a román hatóság szakemberei az illető országbeli kollégáikkal együtt vehessenek mintát.

A tárcavezető szerint csak hivatalosan történhet ez, nem mehetnek turistaként bevásárlószatyorral, hogy megvegyék a termékeket a nyugat-európai üzletekből. „Nem vagyunk kalandorok” – szögezte le a miniszter, aki szerint

kerülni kell az érzelmileg túlfűtött válaszokat és a túlzásokat ebben a témában.

A nagy nemzetközi üzletláncok által Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott termékek összevetésének eredményeit ismertetni fogják, ahogyan más környező országok is tették – jegyezte meg a miniszter Magyarországra, illetve a V4-re utalva.

Hirdetés

A hatóságok március elején jelentették be, hogy vizsgálóbizottságot állítottak fel az élelmiszerek minőségének ellenőrzésére. Az akkor indított vizsgálat eredményeit hétfőn ismertették a fogyasztóvédelem és az élelmiszerbiztonsági hatóság szakemberei.

Azt vizsgálták, hogy a különböző külföldi termékek milyen mértékben felelnek meg a termékleírásnak. Közölték, mindössze egy francia méz esetében találtak rendellenességet.Daea a vizsgálat céljáról elmondta: meg akarták nyugtatni a vásárlókat, hogy fogyasztható termékek találhatók az üzletekben.

Az Agerpres szerint az itthon végzett ellenőrzések során márciusban 11 hipermarketben forgalmazott élelmiszereket vizsgáltak meg. Összesen 175 mintát vettek, 46-ot húsokból és hústermékekből, 16-ot halakból és haltermékekből, 46-ot tejből és tejtermékekből, 52-t gyümölcsökből és zöldségekből, 11-et mézekből és 4-et paradicsomszószokból. A megvizsgált termékek közül egyetlen élelmiszerfajta, egy Franciaországból származó méz nem felelt meg a minőségi előírásoknak, ennek a megengedettnél 50%-kal nagyobb volt egyik enzimatikus koefficiense. A méznek ez a sajátsága nem okoz közvetlen kárt a fogyasztó egészségében, csak a termék minőségének romlását jelzi.
Geronimo Răducu, az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, a szóban forgó, 500 grammos kiszerelésű mézből 108-at visszavontak, 288-at viszont már eladtak belőlük. Az összes többi élelmiszerminta megfelelt az előírásoknak, és nyomon követhető volt a termék – derül ki az ellenőrző bizottság jelentéséből.
Szlovákia és Magyarország március elején hívta fel a figyelmet arra, hogy az uniós országok kettős mércét alkalmaznak a nyugat-, illetve a kelet-európai piaccal szemben a élelmiszerek minősége tekintetében. Február végén a magyarországi hatóságok jelezték, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő Nutella, a Coca-Cola, a Nesquick kakó vagy a Knorr spagettiszósz rosszabb minőségű, mint a hasonló címkével Ausztriában forgalmazott termék. 

Hirdetés